MOB: a játékok után döntenek az olimpiai jutalmakról

MTI MTIMTI MTI
2012.05.18. 16:00
Címkék
A londoni játékok zárása után dönt majd a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az eredményességi jutalmazás mértékéről.

A MOB közleménye szerint pénteki ülésén az elnökség azért döntött erről egyhangúlag, mert a bizottság „szeretné az olimpikonok érdekeit szolgálni".

Az elnökségi ülésen kiderült, hogy a londoni magyar olimpiai csapat és küldöttség személyi összetételéről döntő, június 16-án 10 órától sorra kerülő MOB-közgyűlést a Boscolo Budapest Hotelben tartják majd meg.

Az ülés végén Borkai Zsolt átadta Regőczy Krisztinának azt az elismerést, amely nemrég érkezett Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől. A NOB a MOB női bizottságának vezetőjét „Nők a sportban" oklevéllel jutalmazta. Az 1980-ban olimpiai ezüstérmet nyert jégtáncosnak, a MOB elnökségi tagjának adományozott oklevélen indoklás is olvasható, eszerint Regőczynek „a nők sportban való részvételének fejlesztéséért végzett kiemelkedő szerepvállalásáért és munkájáért″ járt az elismerést.

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
9 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
26 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
32 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik