London 2012: a CAS szerint érvénytelen a brit doppingszabály

MTI MTIMTI MTI
2012.04.30. 17:36
Címkék
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) igazságtalannak ítélte, egyben érvénytelenítette a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) ama szabályát, amelyik a doppingolás miatt megbüntetett sportolókat örökre eltiltja az ötkarikás játékokon való indulástól. Ezzel olyan versenyzők számára nyílt meg a londoni részvétel lehetősége, mint a sprinter, Dwain Chambers vagy az országúti kerékpáros, David Millar.

A CAS hétfői ítélete úgy fogalmaz, hogy a BOA vonatkozó törvénye nincs összhangban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályozásával. A háromtagú CAS-bíróság szerint az életre szóló olimpiai eltiltás egy második büntetés az eredeti eltiltás után.

A világklasszis sprinter, Chambers 2003 októberében kapott kétéves eltiltást doppingolás miatt, és már a 2008-as pekingi játékokon sem indulhatott, míg Millar 2004-től volt kénytelen két esztendőt kihagyni EPO-használat miatt, és utólag 2003-as világbajnoki címétől is megfosztották.

Nagy-Britannia az egyetlen ország, amely ilyen szigorúan bünteti a doppingoló sportolókat, és az 1992 óta érvényes szabályt azóta sem változtatták meg, hogy a CAS tavaly októberben úgy ítélkezett: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyetlen eltiltottat sem zárhat ki a játékokról büntetésének lejárta után.

Legfrissebb hírek

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
28 perce

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
32 perce

Nem jött össze a szabadkártya, a mieink már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
46 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0 – Videó

Egyéb egyéni
53 perce

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik