„Valóban formába lendültem” - véli az új poszton játszó Stieber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.24. 11:59
null
Stieber Zoltán így ünnepelte gólját (Fotó: AFP)
A Hamburg magyar középpályása, Stieber Zoltán vasárnap megszerezte szezonbeli második gólját, és bár csapata végül nem nyert a Mönchengladbach ellen, a szurkolók elismerik a teljesítményét (ez a cikkünkhöz mellékelt videóból is kihallatszik). A válogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak elmondta, jól sikerült a felkészülés, folyamatosan lehetőséget kap, aminek köszönhetően sikerült is formába lendülnie.  

– Kipihente magát?
– Nem igazán – válaszolta hétfőn a Nemzeti Sportnak Stieber Zoltán, a Hamburg 26 éves középpályása, aki vasárnap nagyszerű csavarással szerzett vezetést csapatának a Mönchengladbach ellen (1–1). – A mérkőzések után nehezen alszom el, visszapörgetem az eseményeket, ha úgy tetszik, fejben újrajátszom a történteket. Ezúttal is sokáig forgolódtam, délelőtt tízkor már edzettünk, ám keddre szabadnapot kaptunk.

– Ha jól tudom, az edzéssel még nem ért véget a hétfői programja. A Kicker szerint az elmúlt két hétben klubja a harmadik alkalommal bocsátotta a média rendelkezésére.
– Egyáltalán nem bánom, sőt kifejezetten örülök neki, mert a fokozódó érdeklődés azt jelenti, hogy jól megy a játék. Az utóbbi időben valóban formába lendültem.

– Az ősszel nem ment ilyen jól a játék. Minek köszönhető a változás?
– Jól sikerült a téli felkészülés, de ami még fontosabb, megkapom a lehetőséget, érzem, hogy bíznak bennem, amit meg tudok hálálni. Új szerepkörben játszom, immár nem a szélen, hanem a csatár mögött, középen, ahol többet érek labdához, többet vagyok játékban, nagyon élvezem. Az a típusú futballista vagyok, aki szeret megcsinálni egy-két cselt vagy kényszerítőt, erre itt nagyobb az esélyem. A kapu elé is gyakrabban felérek, jóval szabadabb pozícióban vagyok. S bár itt is van védekező feladatom, de kevésbé kell visszazárnom, mint a szélen, amit szintén élvezek. Hétről hétre játszom, a kezdőcsapatban kapok helyet, ráadásul újabb gólt szereztem, ami mindig pluszt ad.

STIEBER ZOLTÁN A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN AZT IS ELÁRULJA, MIT MONDOTT A GÓLJÁRÓL SZALAI ÁDÁM, BESZÉL A BAJNOKSÁGRÓL, KITÉR A BAYERN ELLENI 8–0-S FIASKÓRA IS.

Stieber gólja a Mönchengladbach ellen



Így éltette a közönség a magyar légióst gólja után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik