Szélesi: Inkább szakadjanak le a lábak, mintsem a bunda legyen a téma

Vágólapra másolva!
2011.06.28. 08:59
Több mint nyolcszáz gyanúsítottja van a görög futballt megrázó vesztegetési botránynak, és az ügyben az Olympiakosz Volosz elöljárói is érintettek: a klub elnökét, Akhilleasz Beoszt letartóztatták. Szélesi Zoltán, a ligából való kizárással fenyegetett csapat magyar légiósa igyekszik a munkára összpontosítani.

„Talán az egész országban nem akad olyan ember, aki átlátná a helyzetet. Úgy gondolom, mindenki koncentráljon a saját feladatára. Az enyém nem az elmélkedés vagy a megoldáskeresés. Nekem a tréningeken kell teljesítenem, aztán a pályán" – mondta az edzőtáborban tartózkodó Szélesi Zoltán a Nemzeti Sportnak, hangsúlyozva: belső ügyekről a játékosok nem nyilatkozhatnak.

Szélesi Zoltán akcióban (Fotó: Imago)
Szélesi Zoltán akcióban (Fotó: Imago)

„Tájékozódunk és várunk, mást nem tehetünk – ezek már Pataky Tibornak, a Szélesit képviselő menedzseriroda vezetőjének szavai. – Amíg a szerződések élnek, kötelesek vagyunk betartani az abban foglaltakat. Hétfőn három üzenetet váltottunk, nem tapasztaltunk zavart. Az eseményeket figyelemmel kísérjük, de a menedzser is csak akkor léphet, ha a hírek magasabb szintre emelkednek, azaz határozatok formájában jelennek meg."

A FIFA-licences menedzser érdemben nem reagált arra a kérdésre, érvénytelennek tekinthető-e a futballista szerződése, ha klubját visszasorolják a bajnokságban.

„A visszasorolás egyelőre hipotézis, nem érdemes boncolgatni. Nyitva tartjuk a szemünket, igyekszünk minden lehetőségre a legjobban felkészülni."

Noha a visszasorolás mellett a nemzetközi kupaindulás jogának megvonása is szerepel a beígért büntetési tételek között, Szélesi igyekszik továbbra is a szakmára összpontosítani:

„Az új spanyol edződuó eszelősen jó munkát végez, őszintén mondom, jólesik, hogy a nap végén úgy érzem, leszakadnak a lábaim. Érteni vélem, miért tart ott a spanyol futball, ahol. Készülünk az Európa-liga-mérkőzésre, engem is ez foglalkoztat. Minden más a klub és a menedzserek dolga."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik