KAMLER JÁNOS 2016.01.10 09:15 Frissítve: 2016.01.10 11:58

Szalai: Ha nyomást éreznék, biztosan nem játszanék

Két legyet üthet egy csapásra a magyar válogatott Szalai Ádám, aki a Hannover élvonalban maradásáért és az Európa-bajnoki keretbe való bekerülésért is hajt a tavasszal. A 28 éves csatár nem érez nyomást magán a gólok miatt, továbbra is felszabadultan és örömmel játszik.

 

Szalai az Eb-szereplésért is hajt a tavasszal (Fotó: Imago)

– Tulajdonképpen előrelépett, a Bundesliga utolsó helyezettjétől az utolsó előttihez szerződött a szezon végéig kölcsönbe. Milyen benyomásokat szerzett eddig a Hannovernél?
– Már karácsony előtt érett a váltás, aztán január elején meg is valósult. És mégiscsak a Bundesligán belül váltottam, ami büszkeséggel tölt el, hiszen már több mint öt éve szerepelek a világ egyik legjobb bajnokságában – válaszolta a Nemzeti Sportnak a Hoffenheim gárdáját átmenetileg elhagyó, 28 esztendős, 29-szeres magyar válogatott Szalai Ádám. – Ezekben a napokban Törökországban edzőtáborozunk, csak néhány edzésen vagyok túl, az meg úgyis a tétmeccseken derül ki, hogy milyen a csapatunk. Nyilván azért dolgozunk, hogy célunkat elérve megőrizzük élvonalbeli tagságunkat.

– A Hoffenheim és a Hannover támadóit összevetve, legalábbis a nevek alapján, előbbi csapat tűnik acélosabbnak, mégis mást mutat a tabella. Hogy érzi, a Hannovernél könnyebb lesz a kezdőcsapatba kerülnie?
– Valamennyi Bundesliga-együttesnél három-négy posztriválissal kell megküzdeniük a csatároknak, nincs olyan, hogy itt vagy ott kevesebb energiaráfordítással könnyebb érvényesülni. Most kaptam egy lehetőséget, szeretnék élni vele. Egyrészt azért, hogy a Hannover az első osztályban maradjon, másrészt meg az Európa-bajnokság miatt. Hogy rászolgáljak a kerettagságra.

– Kétezertizenhárom nyarán távozott a Mainztól, amelynek színeiben 0.27 volt a bajnoki gólátlaga meccsenként. Azóta ez a mutatója 0.19. Jelentős változásnak tűnik.
– A számolgatást meghagyom az újságíróknak. Sohasem foglalkozom a statisztikákkal, vagy azzal, mi történt a múltban. A jövő építése fontosabb.

– De akkor is volt egy tizenhárom gólos bajnoki szezonja, az utolsó mainzi. Azóta összesen nem szerzett ennyit a ligában. Ugyanakkor a Hannoverrel az élvonalban maradásért hajt a tavasszal, a gólszerzés és a győzelem érdekében muszáj lesz több kockázatot vállalni, így talán önnek is több esélye lesz a kapuba találni.
– Abban egyetértünk, hogy a támadójáték hatékonysága kulcsfontosságú lesz célunk elérése érdekében, de annak megszervezése nem olyan egyszerű, mint kimondani. A tökéletes támadásokhoz nagyon sok mindennek kell klappolnia. Egy biztos: minél hamarabb meg kell érkeznünk az ellenfél kapuja elé.

– Az elmúlt hónapokban a mellőzöttek listájára került, de ahogy ön is említette, most újabb esélyt kapott. Érez bármiféle nyomást az egyenesbe kerülés miatt?
– Nyomást? Ha éreznék, biztosan nem játszanék. Gyerekkorom óta futballozom, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az a munkám, amit egyébként is a legjobban szeretek csinálni.

– Akkor úgy kérdezem: birizgálja az önérzetét, hogy több mint egy éve nem szerzett gólt?
– Nézze, nem háborúba indulok, hanem a pályára, és nem harcolni, hanem futballozni – felszabadultan, örömmel. Minthogy csatár vagyok, a Hannover gólokat vár el tőlem, és nyilván én is akkor leszek maradéktalanul elégedett, ha jó játék mellett gólokkal segítem a csapatot.

– Kölcsönszerződése lejárta után visszatér a Hoffenheimhez?
– Ez a téma az idény végén lesz aktuális. Még két és fél évig érvényes ott a szerződésem.

MI A VÉLEMÉNYE SZALAI ÁDÁMNAK HOSSZÚ KATINKA KIFAKADÁSÁRÓL? A VÁLASZT KERESSÉK A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN, AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.09.16 12:31:35

Légiósok P. K.

„Ha nem huszonhárom évesen lesz stabil játékos az NB I-ben, talán előbb is lett volna esélye...”

2016.09.14 07:45:15

Légiósok PÓR KÁROLY

Itt a magyar futball új generációja! U-válogatottak sora szerződik Nyugat-Európába.

2016.08.25 01:43:37

Légiósok PÓR KÁROLY

KÖRKÉP. Az átigazolási időszak vége előtt szétnéztünk a piacon. Nyugat-Európa még nem vevő a „hőseinkre”.