Szalai bízik benne, hogy több esélyt kap

Vágólapra másolva!
2010.03.17. 16:04
null
Szalai gólpasszt jegyzett a Hertha ellen (Fotó: Imago - archív)
Szalai Ádám, a Mainz magyar csatára abban reménykedik, hogy Aristide Bancé három mérkőzésre szóló eltiltása miatt több játéklehetőséget kap majd az elkövetkező hetekben.

Bancé eltiltása miatt jelenleg Szalai az egyetlen bevethető magas csatár a Mainz keretében, aki így joggal reménykedhet abban, hogy az elkövetkező három fordulóban sok bizonyítási lehetőséget kap majd.

„Abból indulok ki, nagyobb lesz az esélyem arra, hogy a kezdő sípszótól a pályán legyek. De természetesen semmi sem biztos. Minden edzésen meg kell mutatnom a vezetőedzőnek, hogy számíthat rám" – nyilatkozta a 22 éves támadó a Wiesbadener Kurier című lapnak.

A téli átigazolási időszakban a Real Madridtól kölcsönbe érkező Szalai eddig nyolc találkozón kapott lehetőséget, gólt még nem szerzett, azonban a Hertha elleni találkozón ő jegyezte a gólpasszt Bancé vezető találatánál.

„Azóta kevesebb szerepet kaptam a csapatban, mivel Ari jó formában volt és lőtte a gólokat. Az egész csapat nagyszerűen játszott, le a kalappal a srácok előtt" – dicsérte társait Szalai, aki elismerte, még sokat kell tanulnia az élvonalbeli futballról.

„Meg kell tanulnom Aritól, hogy azt a néhány lehetőséget, amely a Bundesligában mainzi csatárként előttem adódik, ki is használjam. Gyakran előfordul, hogy a támadó egyedül áll szemben két belső védővel" – érzékeltette a feladat nehézségét a magyar válogatott játékos, aki hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy korábban nem szerepelt még a német élvonalhoz hasonló erősségű bajnokságban, ezért szoknia kell a ritmust.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik