Stieber Zoltán egyet ígér: a Bayern ellen is kiköpi a tüdejét

– Csúcs ez az érzés?
– Az! – vágta rá a Nemzeti Sportnak nyilatkozó Stieber Zoltán, a Hamburg középpályása, aki a hétvégén beállította a freiburgi Vladimír Darida szezonrekordját azzal, hogy a Hannover elleni bajnoki lefújásakor 13.9 kilométer volt a lábában. – Tudom, a futballt gólra játsszák, mégis nagy eredménynek tartom, hogy a futóteljesítményem alapján immár csúcstartónak számítok. Ráadásul nem akárhol, hanem a Bundesligában! Remélem, ezek után senki sem sorol a futottak még kategóriájába…

– Az öltözőben díjazták a produkcióját?
– Kaptam dicsérő szavakat, jól is estek. Úgy érzem, a legutóbbi két mérkőzés jót tett a megítélésemnek, mindenki másként áll hozzám. Félreértés ne essék, eddig sem volt problémám senkivel, de most, hogy letettem valamit az asztalra, többet veregetik a vállam, mint eddig. Szerdán a Paderbornt, szombaton a Hannovert győztük le, és amellett, hogy rúgtam egy gólt, illetve adtam egy gólpasszt, a két meccsen csaknem huszonhét kilométert futottam. Jó érzés, na.

– A Paderborn és a Hannover ellen Ivica Olic mögött afféle árnyékéket játszott – nem is akárhogy. Ezek szerint Josef Zinnbauer megtalálta a helyét?
– Bízom benne! Jól érzem magam ezen a poszton, némi túlzással azt is mondhatom, visszaköszön a fiatalságom. Merthogy ifistaként még irányító középpályásként számoltak velem, azt követően kerültem ki a szélre, hogy Angliába igazoltam. Középen ment a darálás, az edzők jobbnak látták, ha abban nem veszek részt… A múlt heti események arról tanúskodnak, hogy fekszik nekem a „tízes” pozíciója, és nem tagadom, élvezem is ezt a szerepkört. Többet vagyok játékban, az ellenfél kapuja előtt is gyakrabban bukkanok fel. A Hannover ellen is volt egy helyzetem, de a kapusba lőttem a labdát ahelyett, hogy eltoltam volna mellette. Gyorsan kellett döntenem, ám rossz megoldást választottam. Sebaj, tanultam ebből az esetből is.

– Vigasznak alighanem megteszi, hogy az első félidőben az ön beadása után jutott előnybe a Hamburg.
– Mielőtt középre íveltem volna a labdát, felnéztem, hogy mikor érkezik úgy a védő, hogy a térdéről a léc alá pattanjon a labda… Az igazat megvallva óriási mázlim volt. A gólt azonban nem kell megmagyarázni. A jegyzőkönyv Marcelo öngóljaként rögzíti, nekem egy gólpasszt véstek be. A stadion szpíkere ugyanakkor engem nevezett meg gólszerzőként, talán nem kell ecsetelnem, hogyan éreztem, amikor ötvenezren üvöltötték a nevem.

– Az az igazi Stieber Zoltán, akit az előző két fordulóban láthattak a szurkolók?
– Merem remélni. Arra büszke vagyok, hogy amióta bekerültem a kezdőcsapatba, két bajnokiból kettőt megnyertünk, ráadásul a magam módján én is hozzájárultam ahhoz, hogy három nap leforgása alatt hat pontot gyűjtsünk. De nem dőlök, nem dőlhetek hátra, szeretném végre megmutatni, hogy a legmagasabb szinten is megállom a helyem. Tisztában vagyok azzal, hogy még van hová fejlődnöm, de ha folyamatosan megkapom a lehetőséget, bizonyíthatom, hogy a Hamburgnak is erőssége lehetek.

– Jobb alkalmat keresve sem találhatna: szombaton a Bayernhez látogatnak.
– Két ígéretem már most van. Egy: mindent elkövetünk, hogy meglepetést szerezzünk. Kettő: kiköpöm a tüdőmet. Bár ismerve müncheniek játékát, nem vállalok ezzel nagy kockázatot, mert ellenük futni kell… A helyzetünk azonban nem reménytelen, az ősszel is döntetlenre végeztünk Hamburgban. Ha hétvégén is szereznénk egy pontot, szerintem mindenki elégedett lenne. Mármint közülünk.

A 19. FORDULÓ LEGSZEBB GÓLJA STIEBER ZOLTÁNÉ VOLT