Révkomárom: Klapka tábornok is büszke lenne ránk – Vincze István

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 17:15
null
A Révkomárom nagy bravúrral búcsúztatta a DAC-ot (Fotó: Lelkes Ernő)
Óriási dicsőséget szereztek Révkomárom városának szerdán a második vonalban szereplő csapat játékosai: csaknem egy teljes félidőn át tíz emberrel futballozva kiejtették a Szlovák Kupából az élvonalbeli DAC-ot. Nagy volt az öröm a meccs után, s az ünneplésből természetesen Vincze István sportigazgató, korábbi 44-szeres magyar válogatott csatár sem maradhatott ki.

 

„Klapka György tábornok, Komárom várának egykori védője is büszke lenne ránk– mondta nevetve a Nemzeti Sport megkeresésére az 54 éves korábbi labdarúgó.– Nagyszerűen meneteltünk eddig is a kupában, azt kívántuk, élvonalban szereplő csapat legyen a következő ellenfél, s megkaptuk, az pedig csak ráadás, hogy éppen a DAC-ot. Úgy véltük, jót tesz a város labdarúgásának a nagy hírű ellenfél érkezése, arra azonban csak álmunkban gondoltunk, hogy mi jutunk tovább. Kapusunk fantasztikusan védett! Az izgalmak az ötvenedik perc után kezdődtek, mert Michal Horodníkot kiállította a játékvezető, szerintem egyébként jogtalanul. Ezután nyomott a DAC, de álltuk a rohamokat, sőt tíz emberrel is vezettünk kontrákat, amelyekből gólt is rúghattunk volna. Maradt a nulla nulla, s mert Szlovákiában a kupameccseken döntetlen esetén nincs hosszabbítás, következtek a tizenegyesek. Mi négyet berúgtunk, a DAC játékosai közül pedig Hahn János és Eric Davis is hibázott.”

A boldog sportigazgató megjegyezte, sajnálja Németh Antalt, a DAC vezetőedzőjét, mert gyenge kerettel dolgozhat, már ameddig teheti, mert szerinte az állásába is kerülhet a kudarc.

„Nálunk nagy a boldogság– folytatta Vincze István.– Ráadásul könnyen lehet, hogy a következő fordulóban másodosztályú csapatot kapunk, s ha így folytatjuk, továbbmenetelhetünk. Mindamellett a következő bajnoki is fontos, hiszen a Kassát fogadjuk, úgyhogy csütörtöktől ismét a munka került előtérbe. Radványi Miklós vezetőedző személyében értő kezekbe került a csapat, erősek vagyunk, s megjegyzem, a Puskás Akadémiától kölcsönkapott Ganbold Ganbajar az egyik legjobb játékosunk. Habár szerdán nem szerzett gólt, kilenc bajnokin már négyet is. Megemlíteném még a harminchat éves szlovák válogatott Saláta Kornélt, a remek védő profizmust hozott az öltözőbe, s bár jelenleg sérült, óriási hatással van fiataljainkra. Egy szó mint száz: egyben vagyunk, jól nézünk ki.”

SZLOVÁK KUPA
3. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Révkomárom (II.)–DAC 0–0 – 11-esekkel 4–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik