Mainz: a német klub hamar pontot tenne a Szalai-ügy végére

Vágólapra másolva!
2010.05.11. 12:02
A jelenleg sérült Szalai Ádám kölcsönszerződése hamarosan lejár a Mainznál, de a németek szeretnék megtartani a Real Madrid középpályását. Christian Heidel, a mainzi labdarúgóklub menedzsere elárulta, hamarosan felveszi a kapcsolatot a spanyolokkal Szalai ügyében.

„A Real Madrid hamarosan kap egy e-mailt, amelyben vázolom a helyzetet. Aztán leülünk tárgyalni a Real képviselőivel és Ádám menedzserével. Az elkövetkező hetekben szeretnénk pontot tenni az ügy végére" – nyilatkozta Heidel, aki elmondta: elképzelhető, hogy igazolnak még támadót a nyári átigazolási szezonban.

A 22 éves Szalai 15 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára a tavasszal, s ezeken a találkozókon egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. A magyar válogatott támadó jelenleg sérüléssel bajlódik, miután a 33. fordulóban a stuttgarti Cacau rácsúszott a lábára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik