Lengyelország: szép szavak Gyurcsóról, példás hatékonyság

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.05. 18:51
Pozitív véleménnyel van a lengyel sajtó a Pogon Szczecin magyar válogatott játékosáról, Gyurcsó Ádámról. A szczecin.sport.pl szerint a Videotontól a télen érkező szélső a vezetőedző, Kazimierz Moskal egyik legjobb formában levő labdarúgója.

Rendkívül hatékony játékos ebben az idényben Gyurcsó Ádám. A 25 esztendős labdarúgó nagy kedvvel futballozik, a Lengyel Kupában a Jagiellonia elleni 4–1-es győzelem alkalmával gólt is sikerült szereznie. A weboldal kiemeli, hogy a 2015–2016-os szezonban csak szenvedő Gyurcsó idén már öt találathoz is asszisztált, és ezt mindössze 11 bajnoki találkozón sikerült elérnie – nem véletlen, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány 23-as keretébe is bekerült.

A lengyelek megemlítik, hogy Magyarországon a számok alapján a legjobbak közé tartozott a jobblábas játékos – a 2014–2015-ös évadban például 18 gólpasszt osztott ki az NB I-ben. Szczecinben is a leginkább gólra törő labdarúgók közé tartozik: a már korábban említett asszisztok mellett több olyan átadása is volt, amelyet követően csapattársai nem tudták kihasználni a lehetőségeket.

A 11 ponttal 11. helyen álló együttes további futballistáit is pozitív kritikával illeti a cikkben a szerző, illetve hozzáteszi: ahhoz, hogy a csapat tovább fejlődhessen, fontos a légiósok megfelelő integrálása, s ehhez talán a legfontosabb eszköz a lengyel nyelv elsajátítása.

A válogatott szünet után, október 14-én lép pályára legközelebb a Pogon Szczecin, éppen a Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia Warszawa ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik