Légióskörkép: remeklő magyarok az MLS-ben; Nagy Ádámmal ilyen még nem történt

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 17:43
null
Németh Krisztián csereként beállva is gólpasszt adott (Fotó: Facebook)
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

A Kajrat Almati 2–1-re kikapott a cseh Sigma Olomouctól a labdarúgó Európa-liga 3. selejtezőkörének visszavágóján, így kettős vereséggel esett ki a sorozatból.

A kazahoknál Elek Ákos a kezdőcsapatban kapott helyett, míg Eppel Mártont a 34. percben küldte be vezetőedzője – a magyar válogatott támadó élt is a lehetőséggel, a 61. percben ő szerezte csapata szépítő találatát. Ez azonban nem volt elég, a Kajrat 2–1-re veszített, s mivel a párharc első mérkőzésén is alulmaradt (ott 2–0-ra), búcsúzott az Európa-ligától.

Eppel gólja

Feczesin Róbert a második meccsén megszerezte az első gólját a török másodosztályú Adanasporban. A magyar támadó az első fordulóban csereként beállva egy félidőt játszott az Elazigspor ellen 1–1-re végződött bajnokin, ezúttal pedig végig a pályán volt. Bár Feczesin Róbert a 94. percben betalált, ez csupán a szépítéshez volt elegendő, az Adanaspor 2–1-re kikapott az Ümraniyespor vendégeként.

Nikolics Nemanja csapata, a Chicago Fire 2–1-re vereséget szenvedett a Montreal Impacttől az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) magyar idő szerint vasárnap hajnali találkozóján. A Fire gólját Nikolics szerezte. A Sporting Kansas City 3–0-ra nyert hazai pályán – Sallói Dániel és Németh Krisztián is gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

Nikolics gólja

Sallói gólpassza

Németh gólpassza

Nem indult jól az olasz bajnokság Nagy Ádám számára: bár a Bologna középpályása csereként beállt a SPAL elleni idénynyitón, a magyar középpályást a hajrában kiállították – profi pályafutása során először, emellett ő lett a Serie A új szezonjának első piros lapot kapó játékosa.

Nagy Ádám kiállítása

A D.C. United 2–0-ra legyőzte a New England Revolutiont vasárnap késő este – a sikert biztossá tevő második gólt Stieber Zoltán rúgta, aki a kezdőkörből, a leshatárról lépett ki Júnior Moreno indításával, majd szépen ellőtte a labdát a kimozduló Matt Turner kapus mellett. A magyar válogatott futballista az ötödik bajnoki gólját szerezte a szezonban.

A mérkőzés összefoglalója – Stieber gólja 2:50-től

AUGUSZTUS 14., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

BAJNOKI ÁG

Dinamo Zagreb (horvát)–Asztana (kazah) 1–0
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 3–0-s összesítéssel
Asztana: Kleinheisler László a 78. percig volt a pályán.

NEM BAJNOKI ÁG
Dinamo Kijev (ukrán)–Slavia Praha (cseh) 2–0
Továbbjutott
: a Dinamo Kijev, 3–1-es összesítéssel
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a meccset.

FRANCIAORSZÁG, LIGAKUPA
A LEGJOBB 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Le Havre (II.)–Bourg-Péronnas (III.) 2–0
Le Havre: Bese Barnabás nem volt a keretben.

AUGUSZTUS 15., SZERDA

KÍNA, LEAGUE ONE
19. FORDULÓ
Jenpien–Talien Transcendence 1–0
Jenpien:Guzmics Richárd végigjátszotta a mérkőzést.

USA, MLS
ALAPSZAKASZ
D.C. United–Portland Timbers 4–1
D.C. United: Stieber Zoltán a 70. percben állt be csereként.

AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

BAJNOKI ÁG

CFR Cluj (romániai)–Alaskert (örmény) 5–0
Továbbjutott: a CFR Cluj, 7–0-s összesítéssel.
CFR: Lang Ádám nem lépett pályára.
Midtjylland (dán)–The New Saints (walesi) 3–1
Továbbjutott: a Midtjylland, 5–1-es összesítéssel
Midtjylland: Korcsmár Zsolt végigjátszotta a találkozót.
APOEL (ciprusi)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3–1
Továbbjutott: az APOEL, 5–3-as összesítéssel.
APOEL: Sallai Roland a 89. percig a pályán volt.
F91 Dudelange (luxemburgi)–Legia Warszawa (lengyel) 2–2
Továbbjutott: a Dudelange, 4–3-as összesítéssel.
Legia: Nagy Dominik a 69. percig a pályán volt.

NEM BAJNOKI ÁG
Kajrat Almati (kazah)–Sigma Olomouc (cseh) 1–2
Továbbjutott: a Sigma Olomouc, 4–1-es összesítéssel.
Kajrat Almati: Elek Ákos végigjátszotta a meccset, Eppel Márton a 34. percben állt be, gólt lőtt, majd sárga lapot kapott.

Universitatea Craiova (román)–RB Leipzig (német) 1–1
Továbbjutott: az RB Leipzig, 4–2-es összesítéssel.
RB Leipzig: Gulácsi Péter nem volt a keretben.
Molde FK (norvég)–Hibernian (skót) 3–0
Továbbjutott: a Molde, 3–0-s összesítéssel.
Hibernian: Bogdán Ádám végigvédte az összecsapást.
FCSB (román)–Hajduk Split (horvát) 2–1
Továbbjutott: az FCSB, 2–1-es összesítéssel.
Hajduk Split: Futács Márkó nem volt nevezve, Gyurcsó Ádám a 65. percben állt be.
Rapid Wien (osztrák)–Slovan Bratislava (szlovák) 4–0
Továbbjutott: a Rapid Wien, 5–2-es összesítéssel.
Rapid Wien: Szántó Tamás sérült; Slovan Bratislava: Holman Dávid nem lépett pályára.

AUGUSZTUS 17., PÉNTEK

AUSZTRIA, 1. LIGA
4. FORDULÓ

Ried–FC Liefering 3–0
Liefering: Szoboszlai Dominik sérült.

CSEHORSZÁG, 1. LIGA
5. FORDULÓ
Dukla Praha–Slovácko 1–2
Dukla Praha: Bobál Dávid nem volt a keretben.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
4. FORDULÓ

Le Havre–Clermont 0–0
Le Havre: Bese Barnabás végigjátszotta a meccset.

IRÁN, PERSIAN GULF PRO LEAGUE
4. FORDULÓ
Zob Ahan–Szepahan 1–2
Szepahan: Koman Vladimir nem lépett pályára.

TÖRÖKORSZÁG, 1. LIG
2. FORDULÓ
ÜmraniyesporAdanaspor 2–1
Adanaspor: a meccset végigjátszó Feczesin Róbert szépített a 94. percben.

AUGUSZTUS 18., SZOMBAT

HOLLANDIA, EREDIVISIE
2. FORDULÓ
Fortuna Sittard–PSV Eindhoven 1–2
Fortuna Sittard: Dobos Áron nem szerepelt a mérkőzéskeretben.

NÉMETORSZÁG, NÉMET KUPA
1. FORDULÓ

1. FC Kaiserslautern (III.)–Hoffenheim 1–6
Hoffenheim: Szalai Ádám végigjátszotta a mérkőzést, gólt nem szerzett.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
2. FORDULÓ

Mafra–Vitória Guimaraes B 2–0
Guimaraes B: Bíró Bence a 70. percben állt be.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
5. FORDULÓ
Dinamo Kijev–Olekszandrija 1–0
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a találkozót.

USA, MLS
ALAPSZAKASZ
Montreal Impact–Chicago Fire 2–1
Chicago Fire:Nikolics Nemanja szerezte a vendégek gólját.
Sporting Kansas City–Portland Timbers 3–0
Sporting KC: Németh Krisztián és Sallói Dániel is gólpasszt adott.

AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
4. FORDULÓ
LASK Linz–Rapid Wien 2–1
Rapid Wien: Szántó Tamás sérült.

CSEHORSZÁG, 1. LIGA
5. FORDULÓ

Karviná–Plzen 0–1
Karviná: Kocsis Gergő kispados volt.

DÁNIA, SUPERLIGA
6. FORDULÓ
Odense–Midtjylland 1–1
Midtjylland: Korcsmár Zsolt végig a pályán volt.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
4. FORDULÓ

Hajduk Split–Gorica 0–2
Hajduk:
Gyurcsó Ádám a szünetben állt be, Futács Márkót nem nevezték.

KÍNA, LEAGUE ONE
20. FORDULÓ
Sanghaj Senhszin–Jenpien 1–1
Jenpien:Guzmics Richárd végig a pályán volt.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
5. FORDULÓ

Legia Warszawa–Sosnowiec 2–1
Legia: Nagy Dominik a 62. percben állt be.

NÉMETORSZÁG, NÉMET KUPA
1. FORDULÓ
Viktoria Köln (IV.)–RB Leipzig 1–3
RB Leipzig: Gulácsi Péter védte a vendégek kapuját.

OLASZORSZÁG, SERIE A
1. FORDULÓ

Bologna–SPAL 0–1
Bologna: Nagy Ádám csereként állt be, a hajrában második sárga lappal kiállították.

ROMÁNIA, LIGA 1
5. FORDULÓ
FCSB–Sepsi OSK (Sepsiszentgyörgy) 2–0
Sepsi: Prosser Dániel nem volt a keretben.
CFR Cluj–Dinamo Bucuresti 3–1
CFR: Lang Ádám végigjátszotta a meccset.

SKÓCIA, LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Hibernian–Ross County 3–2
Hibernian: Bogdán Ádám nem volt a keretben.

SVÁJC, SVÁJCI KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT

Dietikon (III.)–Lugano 0–4
Lugano: Vécsei Bálint kispados volt, Kecskés Ákos sérült.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
5. FORDULÓ
MFK Ruzomberok–Slovan Bratislava 0–2
Slovan: Holman Dávid a 64. percig volt a pályán, edzője lecserélte.
Trencín–DAC 3–3
DAC: Vida Kristopher és Kalmár Zsolt egyaránt kezdett, utóbbi gólpasszt adott, Vida Mátét a 60. percben cserélték be.

USA, MLS
ALAPSZAKASZ
D.C. United–New England Revolution 2–0
D.C. United: Stieber Zoltán a 60. percben lépett pályára csereként, és ő szerezte csapata második gólját.

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik