Légióskörkép: remek teljesítmények, hét magyar gól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 09:16
null
Gulácsi Péter és csapata is remek szériában van (Fotó: AFP)
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

Prosser Dániel volt a hős a Román Kupa nyolcaddöntőjében, először jutott a legjobb nyolc közé a Sepsi. A Puskás Akadémiától kölcsönvett szélső már a 4. percben megszerezte a vezetést, amikor 17 méteres szabadrúgásból, a felugró sorfal alatt, laposan lőtte a hálóba a labdát. A magyar légiós ezt követően előkészítőként lett a meccset és a továbbjutást már az első fél órában végképp eldöntő csapata vezére: előbb Stefan elé fejelte a labdát, aki egy lépésről helyezett az üres kapuba, majd egy távoli lövését csak kiütni tudta a hazai kapus, és a résen levő Szimonovszki is betalált. A Sepsi 5–0-ra nyert.

Prosser Dániel gólja


Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő D. C. United nem jutott be a Keleti főcsoport rájátszásának elődöntőjébe. A Stieber Zoltánt is foglalkoztató klub 1–1-es rendes játékidőt követően a 2–2-es hosszabbításbeli eredmény után tizenegyesekkel esett ki. A magyar válogatott középpályás a 99. percben állt be, saját tizenegyesét belőtte a párbajban.

Főcsoportgyőztesként csak az elődöntőben csatlakozott a küzdelmekbe a Sporting Kansas City, amely Sallói Dániellel a soraiban, de Németh Krisztián nélkül 1–1-es döntetlent ért el a Real Salt Lake vendégeként a főcsoport-elődöntő első mérkőzésén.

Ugrai Roland góljával egyenlített és harcolt ki 1–1-es döntetlent az Atromitosz a PAOK ellen a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szombati rangadóján. José Crespo közeli lövésével a vendég PAOK szerzett vezetést a 40. percben, Ugrai alsó sarkos lövéssel egyenlített a 73. percben. A harmadik Atromitosz-gólját szerző Ugrai és a kapus Megyeri Balázs végigjátszotta a mérkőzést.

Ugrai Roland gólja


Nagy Dominik góllal járult hozzá csapata, a Legia Warszawa 4–0-s győzelméhez a Górnik Zabrze ellen a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A meccset végigjátszó Nagy Dominik a 37. percben közeli lövéssel növelte háromgólosra csapata előnyét, majd a 81. percben benne volt abban az akcióban, amelyből Carlitos a negyedik varsói gólt szerezte.

A magyar légiós négy találatnál jár a 2018–2019-es lengyel bajnoki idényben, míg augusztus vége óta veretlen együttese átvette a vezetést a tabellán.

Nagy Dominik gólja

Remek hetet zárt az RB Leipzig: a lipcsei együttes előbb a Szalai Ádámot a soraiban tudó Hoffenheimet verte ki a kupából, majd a bajnokságban Dárdai Pál Hertháját intézte el idegenben. Gulácsi Péter mindkét találkozón végig a pályán volt, a legutóbbi hét tétmérkőzésen (hat bajnoki, egy kupameccs) csupán egyszer vették be a kapuját az ellenfelek, a Hoffenheim elleni bajnokin Andrej Kramaric tizenegyesből talált be. Közben a Hertha, a Schalke, az Augsburg, a Nürnberg és a VfB Stuttgart sem tudott betalálni, és a Német Kupában a Hoffenheim sem. Amióta Gulácsi a lipcseieknél véd – a 2015–2016-os idény óta –, ilyen sorozata nem volt a magyar kapusnak. A Leipzig másik magyar válogatott játékosa, Willi Orbán a Hertha elleni meccset játszotta végig, a Hoffenheim ellen nem lépett pályára.

A szlovák élvonal 14. fordulójában a második helyen álló dunaszerdahelyi DAC a Nyitrát fogadta és Vida Kristopher 30. percben szerzett góljával 1–0-s győzelmet aratott, így őrzi második helyét a tabellán.

Vida Máté és Vida Kristopher is az összecsapás legjobbjai közé tartozott, előbbi több remek indítással vétette magát észre, utóbbi pedig – a gólja mellett – többször is zavart okozott az ellenfél kapuja előtt. Kalmár Zsolt eltiltás miatt kihagyta a találkozót.

Vida Kristopher gólja


Harmadik találatát érte el Feczesin Róbert is, csakhogy az ő csapatának a török másodosztályban ezúttal nem jutott pont: az Adanaspor szombaton 4–2-re kikapott a Denizlispor vendégeként. A magyar támadó a 78. percben, 1–3-nál lépett pályára, és a 93. percben fejelte a meccs utolsó gólját.

Összefoglaló

Az osztrák bajnokság mostani kiírásában Szoboszlai Dominik először kapott lehetőséget a Salzburgban, amely a magyar futballista becserélése után szerzett gólokkal 2–1-re legyőzte a Varga Barnabást a 63. percig soraiban tudó Mattersburgot. Szoboszlai a 68. percben állt be, a címvédő egy perccel később előnybe került, s bár a vendégek a 87. percben egyenlítettek, a salzburgi alakulat Hannes Wolf találatával a hosszabbításban megnyerte a meccset. Szoboszlai klubja 13 fordulót követően veretlenül, 12 pont előnnyel vezeti a tabellát az öt kör óta nyeretlen LASK Linz előtt.

Dzsudzsák Balázs is remek hetet zárt, az al-Ittihad Kalba szélsője az Ajman elleni 3–2-re elveszített bajnokiján higgadtan értékesítette ziccerét, majd hétvégén a listavezető al-Ittihad Kalbának is betalált tizenegyesből. A magyar támadó a hetedik meccsén harmadszor volt eredményes az al-Ittihad Kalbában

OKTÓBER 29., HÉTFŐ

CSEHORSZÁG, 1. LIGA
13. FORDULÓ

Slavia Praha–Dukla Praha 4–1
Dukla Praha: Bobál Dávid nem volt a keretben.

DÁNIA, SUPERLIGA
14. FORDULÓ
FC Midtjylland–Bröndby 3–2
Midtjylland: Korcsmár Zsolt nem volt a keretben.

OKTÓBER 30., KEDD

GÖRÖGORSZÁG, GÖRÖG KUPA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Levadiakosz–Arisz Avato (III.) 4–0
Levadiakosz: Windecker József nem játszott.

LENGYELORSZÁG, LENGYEL KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Piast Gliwice–Legia Warszawa 1–1 – 11-esekkel 2–4
Legia: Nagy Dominikot a 75. percben lecserélték.

OKTÓBER 31., SZERDA

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
8. FORDULÓ
al-Ittihad Kalba–Ajman 2–3
al-Ittihad Kalba:Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt, a 34. percben gólt szerzett, a 42.-ben sárga lapot kapott.

AUSZTRIA, OSZTRÁK KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Wolfsberg–Rapid Wien 0–3
Rapid Wien: Szántó Tamás sérült, nem volt tagja a keretnek.
Austria Lustenau (II.)–Salzburg 0–1
Salzburg: Szoboszlai Dominik végig a kispadon ült.

CIPRUS, FIRST DIVISION
2. FORDULÓ (ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)
APOEL–Omonia Nicosia 2–0
APOEL: Balogh Norbert nem volt tagja a keretnek.

FRANCIAORSZÁG, LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Le Havre (II.)–Troyes (II.) 2–0
Le Havre: Bese Barnabás sérült, nem volt tagja a keretnek.

GÖRÖGORSZÁG, GÖRÖG KUPA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Iraklisz–Atromitosz 1–6
Atromitosz: Megyeri Balázs végig a pályán volt, Ugrai Roland végig a kispadon ült.

HORVÁTORSZÁG, HORVÁT KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Sibenik (II.)–Hajduk Split 1–2
Hajduk: Gyurcsó Ádám a 67. percben állt be.

KAZAHSZTÁN, PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
(ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK)
Kizilzsar–Kajrat Almati 2–1
Kajrat: Elek Ákos nem volt tagja a keretnek, Eppel Márton végig a kispadon ült.
Sahtyor Karagandi–Asztana 3–1
Asztana: Kleinheisler László nem volt tagja a keretnek.

NÉMETORSZÁG, NÉMET KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

RB Leipzig–Hoffenheim 2–0
RB Leipzig: Gulácsi Péter végig a pályán volt, Willi Orbán végig a kispadon ült; Hoffenheim: Szalai Ádámot a 36. percben lecserélték.
Holstein Kiel (II.)–Freiburg 2–1
Freiburg: Sallai Roland nem volt tagja a keretnek.

ROMÁNIA, ROMÁN KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Mioveni (II.)–Sepsi OSK 0–5
Sepsi: Prosser Dániel gólt szerzett és kiosztott két gólpasszt.
Gaz Metan Medias–CFR Cluj 0–1
CFR: Lang Ádám végig a pályán volt.

SKÓCIA, PREMIERSHIP
11. FORDULÓ
Hearts–Hibernian 0–0
Hibernian: Bogdán Ádám végig a pályán volt.

SVÁJC, SVÁJCI KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Lugano–Xamax 3–1 – hosszabbítás után
Lugano: Kecskés Ákos sérült, Vécsei Bálintot a 60. percben lecserélték.

UKRAJNA, UKRÁN KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Minaj (III.)–Dinamo Kijev 1–3
Dinamo Kijev: Kádár Tamás eltiltás miatt nem volt tagja a keretnek.

NOVEMBER 1., CSÜTÖRTÖK

DÁNIA, DÁN KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
FC Midtjylland–FC Köbenhavn 2–0
Midtjylland: Korcsmár Zsolt nem játszott

HOLLANDIA, HOLLAND KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
NEC Nijmegen (II.)–Fortuna Sittard 2–3
Fortuna Sittard: Dobos Áron nem volt a keretben

USA, MLS
RÁJÁTSZÁS,
A LEGJOBB NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT
Kelet
D. C. United–Columbus Crew 2–2 – tizenegyesekkel: 2–3
D. C. United: Stieber Zoltán a 99. percben állt be.

NOVEMBER 2., PÉNTEK

IRÁN, HAZFI KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Mesz Kerman–Szepahan 0–0 – a Szepahan tizenegyesekkel továbbjutott
Szepahan: Koman Vladimir

NOVEMBER 3., SZOMBAT

CSEHORSZÁG, 1. LIGA
14. FORDULÓ

Dukla Praha–Jablonec 2–6
Dukla Praha: Bobál Dávid nem volt kerettag.
Zlin–Karviná 2–1
Karviná: Kocsis Gergő kispados volt, nem lépett pályára.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
13. FORDULÓ

Niort–Le Havre 1–0
Le Havre: Bese Barnabás sérült, nem volt kerettag.

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
9. FORDULÓ

Atromitosz–PAOK 1–1
Atromitosz: Megyeri Balázs és Ugrai Roland végigjátszotta a mérkőzést, utóbbi gólt szerzett.
Levadiakosz–Larisza 1–1
Levadiakosz: Windecker József nem volt kerettag.

KAZAHSZTÁN, PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Asztana–Kajrat Almati 3–2
Asztana: Kleinheisler László kezdett, a 62. percben lecserélték; Kajrat: Eppel Márton és Elek Ákos nem volt kerettag.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
14. FORDULÓ
Legia Warszawa–Górnik Zabrze 4–0
Legia: Nagy Dominik végigjátszotta a mérkőzést, és szerzett egy gólt.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
Bayern München–Freiburg 1–1
Freiburg: Sallai Roland sérült, nem volt kerettag.
Bayer Leverkusen–Hoffenheim 1–4
Hoffenheim: Szalai Ádám beteg, nem volt kerettag.
Hertha BSC–RB Leipzig 0–3
RB Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést.

ROMÁNIA, LIGA 1
14. FORDULÓ
Sepsi OSK–Hermannstadt 1–3
Sepsi: Prosser Dániel kispados volt, nem lépett pályára.
Botosani–CFR Cluj 1–5
CFR: Lang Ádám kispados volt, nem lépett pályára.

SKÓCIA, PREMIERSHIP
12. FORDULÓ
Hibernian–St. Johnstone 0–1
Hibernian: Bogdán Ádám állt a kapuban, és kivédett egy tizenegyest.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
14. FORDULÓ

DAC–Nitra 1–0
DAC: Kalmár Zsolt sárga lapos eltiltása miatt nem játszott, Vida Kristopher végigjátszott, és ő szerezte a mérkőzés egyetlen gólját, Vida Máté szintén végig a pályán volt.
Slovan Bratislava–Michalovce 6–0
Slovan: Holman Dávid kezdőként 68 percet játszott.

TÖRÖKORSZÁG, 1. LIG
11. FORDULÓ
Denizlispor–Adanaspor 4–2
Adanaspor: Feczesin Róbert a 78. percben állt be csereként, a 93. percben gólt szerzett.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
14. FORDULÓ
Sahtar Doneck–Dinamo Kijev 2–1
Dinamo Kijev: Kádár Tamás eltiltását töltötte, nem volt kerettag.

NOVEMBER 4., VASÁRNAP

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
9. FORDULÓ
al-Sardzsa–al-Ittihad Kalba 2–2
al-Ittihad Kalba:Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a meccset, és a 62. percben tizenegyesből gólt szerzett.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
13. FORDULÓ
Salzburg–Mattersburg 2–1
Salzburg: Szoboszlai Dominik a 68. percben állt be; Mattersburg: Varga Barnabást a 63. percben lecserélték.
Altach–Rapid Wien 2–2
Rapid Wien: Szántó Tamás sérült.

CIPRUS, FIRST DIVISION
8. FORDULÓ
Pafosz–APOEL 0–0
APOEL: Balogh Norbert nem került be a meccskeretbe.

DÁNIA, SUPERLIGA
15. FORDULÓ
Esbjerg–FC Midtjylland 2–2
Midtjylland: Korcsmár Zsoltot nem nevezték a mérkőzésre.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
11. FORDULÓ
Fortuna Sittard–Zwolle 3–0
Fortuna Sittard: Dobos Áront nem cserélték be.

HONGKONG, PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Kitchee–Hoj King 8–1
Kitchee: Vadócz Krisztián végigjátszotta a mérkőzést.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
13. FORDULÓ
Gorica–Hajduk Split 1–1
Hajduk: Gyurcsó Ádám nem volt a mérkőzéskeret tagja.

IZRAEL, LIGAT HA’AL
9. FORDULÓ
Hapoel Beer-Seva–Hapoel Tel-Aviv 2–1
Hapoel Beer-Seva: Korhut Mihály végig a pályán volt, és a 84. percben sárga lapot kapott.

OLASZORSZÁG, SERIE A
11. FORDULÓ

Bologna–Atalanta 1–2
Bologna: Nagy Ádámot nem cserélték be.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
8. FORDULÓ

Vitória Guimaraes B–Estoril 1–1
Guimaraes B: Bíró Bence végigjátszotta a találkozót.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
13. FORDULÓ
Basel–Lugano 3–2
Lugano: Vécsei Bálint az egész meccsen a kispadon ült, Kecskés Ákos súlyos térdsérüléssel bajlódik.

USA, MLS
RÁJÁTSZÁS, FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ

Nyugat
Real Salt Lake–Sporting Kansas City 1–1
SKC: Sallói Dániel a 83. percbeli lecseréléséig volt a pályán, Németh Krisztián kispados volt.

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik