Légiósok: Vécsei felkészültebb a Serie A-ra – Cordella

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.21. 14:44
A bolognai Stadio című lap megkérte Fabio Cordellát, a Budapest Honvéd korábbi nemzetközi igazgatóját, hogy jellemezze Vécsei Bálintot, aki a napokban került a magyar NB I-ből az olasz élvonalbeli Bolognához, amely viszont rögtön kölcsönadta őt a harmadik ligás Leccéhez.

„Vécsei a középpálya jobb oldalán szokott játszani a 4–2–3–1-es felállásban vagy belső középpályást a jobb oldalon a 4–4–2-ben. Marchisióra emlékeztethet, fizikailag jó felépítésű, jól lát a pályán, és nagy küzdő. Meglátjuk, mire lesz képes, de több szezont végigjátszott már a magyar bajnokságban, és szerepelt az Európa-liga selejtezőjében” – mondta Fabio Cordella.Fabio Cordella.

Cordellát megkérték, hogy hasonlítsa össze Vécseit az általa is ismert Filippe Falcóval, a 23 éves támadó középpályással, akit épp a napokban vásárolt meg a Bologna a Leccétől. A korábbi honvédos szakember ezt válaszolta: „Mindketten ügyesek, de Vécsei szerintem felkészültebb a Serie A-ra.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik