Légiósok: válogatott védőnk új szerepkörben, élvezi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 08:47
A Southampton elleni Európa-liga-mérkőzést (0–0) végigjátszó Korhut Mihály szerint ezúttal könnyebb dolguk volt, mint előzőleg az Internazionale ellen.

„Ha valaki előzőleg azt mondja, hogy két forduló után négy ponttal állunk, megverjük az Intert és ikszelünk a Southamptonnal, szó nélkül aláírom” – mondta el lapunknak a Hapoel Beer-Sevát erősítő Korhut Mihály, aki csütörtökön végig pályán volt az angol élvonalbeli együttes elleni mérkőzésen. Korhut Mihály, aki csütörtökön végig pályán volt az angol élvonalbeli együttes elleni mérkőzésen.

„Papíron talán mi számítottunk a legesélytelenebbnek a csoportban, de ideérkezve láttam, hogy erős csapat a Hapoel – majdnem bejutott a BL-be. Edzőnk, Barak Bahar remekül felkészített minket az ellenfelekből, ennek is köszönhető, hogy a két meccsen egyetlen gólt sem kaptunk, ami nagy fegyvertény. Az Inter elleni volt az első tétmérkőzésem, ráadásul idegenben játszottunk, ott valamivel nehezebb feladatunk volt, mint most, még ha az eredmény mást is mutat. Persze az erőnlétileg remek formában lévő angolokkal sem volt egyszerű. Időközben én is egyre jobban beilleszkedtem, szerepeltem a bajnokságban és a kupában is, így a Southampton ellen többet bírtam, jobban ment a játék. Bár összességében nem lehetek elégedetlen a döntetlennel, közelebb álltunk a győzelemhez. De sebaj, majd legközelebb, a Sparta Praha ellen megszerezzük a három pontot!”

A 27 éves védőt már Debrecenben értük el, nem is aludt, péntek reggel egyből repült haza a családjához, a barátokhoz, no meg a válogatotthoz. Mint mondja, nem bánja, hogy lazíthat kicsit, miként azt sem, hogy az izraeli együttesnél kicsit más szerepkörben futballozik, mint Debrecenben.

„Itthon általában négy, négy, kettőben játszottunk, kint főleg három, négy, háromban állunk fel, és a középső négy emberből én vagyok a bal szélen – folytatta a válogatott kerettag Korhut. – Így több lehetőségem van felfutni a támadásokkal, odaérni a kapu elé és helyzetbe kerülni, amit persze cseppet sem bánok. Régen egyébként is csatár és középpályás voltam, nem idegen tőlem ez a szerepkör, támadni pedig minden futballista szeret.

A Southampton ellen is megvolt a lehetőségem a gólszerzésre, sajnos nem jött össze, ám mint említettem, összességében nincs okom panaszkodni. Van néhány ember, akinek kikérem a véleményét, és ők azt mondták, mindkét El-találkozón jól teljesítettem. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne vágynék még többre a folytatásban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik