Légiósok: „Tisztában vagyunk Németh képességeivel”

Vágólapra másolva!
2017.09.07. 09:31
null
Németh Krisztián egyre több lehetőséget kaphat (Fotó: revolutionsoccer.net)
Mint beszámoltunk róla, Németh Krisztián gólpasszal mutatkozott be új csapatában, a New England Revolutionben az Orlando City elleni bajnokin. A magyar válogatott támadóról a remek kezdés után edzője, valamint csapattársa is megszólalt.

 

„Az edzéseken megmutatta, mit tud, illetve ezt már a Kansas Cityben is láttuk tőle, tisztában vagyunk a képességeivel – jellemezte Németh Krisztiánt Teal Bunbury, a Revolution támadója, aki épp a magyar támadó csodálatos passza után talált be az Orlando ellen. – Örömmel láttam, ahogy beleveti magát a munkába. Ez a megfelelő módja annak, hogy jobbak legyünk és a szurkolóinknak még több örömet szerezhessünk.”

Németh vezetőedzője, Jay Heaps elmondta, Németh még nincs százszázalékos állapotban, ezért óvatosan kell játszatni.

„Nagyon fontos lesz, hogy a perceit megfelelően kezeljük. A meccseken és az edzéseken is meg kell nyomnia, hogy visszanyerje a korábbi állóképességét.”

Németh Krisztián hasonlóan vélekedik, mint edzője.

„Szeretnék többet játszani és pályán lenni, de ezért keményen meg kell dolgoznom, mivel a szezon közepén járunk, ráadásul még nem is vagyok százszázalékos állapotban – mondta el a magyar válogatott játékos. – Az edzéseken mindenesetre odateszem magam, hajtok, aztán remélem, hogy a következő összecsapásokon több lehetőséget kapok, hogy megmutathassam, mire vagyok képes. Ami a tréningeket illeti, napról napra jobban érzem magam. Most csak arra van szükségem, hogy eleget játszhassak. Biztos vagyok benne, hogy a lehető leghamarabb visszanyerem a korábbi formám.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik