Légiósok: Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólja az Osztrák Kupában

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 22:43
null
Szoboszlai Dominik elképesztő formában futballozik (Fotó: Twitter/RB Salzburg)
Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligája-gólja után ezúttal az Osztrák Kupában volt eredményes, a Rapid Wien ellen – nem akármilyen gólt szerzett szabadrúgásból.

Szoboszlai Dominik az 51. percben állt oda a 25 méteres szabadrúgáshoz, majd könyörtelenül kilőtte a bal felső sarkot, a kapusnak esélye sem volt a védésre. A magyar válogatott játékos góljával vezetett a Salzburg, öt perccel később azonban kiegyenlített a Rapid Wien. A rendes játékidő döntetlennel ért véget, tehát jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A 121. percben a Salzburg megszerezte második gólját, ami után rögtön lefújta a játékvezető a találkozót, így Szoboszlaiék továbbjutást ünnepelhettek.

A Legia Warszawában Nagy Dominik végigjátszotta a Lengyel Kupa-meccset, csapata magabiztosan győzött 2–0-ra a másodosztályú ellenfele ellen, és bejutott a legjobb 32 közé. Vernes Richárd szűk fél órát kapott a Hapoel Kfar Szabában az izraeli bajnokságban, együttesét nem tudta hozzásegíteni a három pont megszerzéséhez.

Sem Dobos Áron (Fortuna Sittard), sem Schäfer András (Chievo Verona) nem volt benne csapata keretében.

AUSZTRIA, OSZTRÁK KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Rapid Wien–Red Bull Salzburg 1–2 – h. u.
Rapid Wien: Szántó Tamás nem volt keretben; Salzburg: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót, és szabadrúgásgólt szerzett.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
4. FORDULÓ – ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Ajax–Fortuna Sittard 5–0
Fortuna Sittard: Dobos Áron nem volt keretben.

IZRAEL, LIGAT HA'AL
5. FORDULÓ
Hapoel Kfar Szaba–Nes Tziona 1–1
Hapoel Kfar Szaba: Vernes Richárd a 62. percben állt be, és kapott egy sárga lapot.

LENGYELORSZÁG, LENGYEL KUPA
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Puszcza (II.)–Legia Warszawa 0–2
Legia: Nagy Dominik végigjátszotta a találkozót, és sárga lapot kapott.

OLASZORSZÁG, SERIE B
5. FORDULÓ

Salernitana–Chievo 1–1
Chievo:
Schäfer András nem volt keretben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik