Légiósok: Szinte időm sem volt izgulni – Horváth Krisztofer

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.29. 10:24
null
A SPAL ifjú magyar légiósa, Horváth Krisztofer legyőzte a honvágyát (Fotó: SPAL Facebook)
A SPAL ifjú magyar légiósa, Horváth Krisztofer legyőzte a honvágyát, s ma már boldog emiatt, mert így pályára léphetett a Serie A-ban, mi több, hosszú távra tervezhet a ferrarai klubnál.

 

– Izgult?
– Nem, de annyira gyorsan történt minden, hogy szinte időm sem volt rá – mondta a SPAL középpályása, a tizennyolc éves Horváth Krisztofer, akit vasárnap a 84. percben cseréltek be a Torino elleni 1–1-es mérkőzésen. – Bár egy ideje már a felnőttcsapattal edzettem, nem számítottam rá, hogy a hétvégén bemutatkozhatok az olasz élvonalban. Csak akkor tudtam meg, hogy elérkezett a régen várt pillanat, amikor az edzőnk és a másodedzőnk elküldött melegíteni, és szólt, hogy nemsokára pályára lépek. Fantasztikus érzés volt, remélem, a következő két meccsen, a Verona és a Fiorentina ellen is lehetőséget kapok majd. Rajtam nem múlik, az edzéseken ugyanolyan akaratosan dolgozom, ahogyan eddig.

– Tavaly januárban Zalaegerszegről került kölcsönbe a ferrarai csapathoz, majd idén nyáron végleg szerződtette önt az olasz klub. Ezek szerint elégedettek a teljesítményével?
– Egy ideje már beszélgettünk erről, így már korábban sejtettem, hogy véglegesítik a szerződésemet. A vírushelyzet előtt jól ment a játék az utánpótláscsapatban, néhány hete már a felnőttekkel edzettem, és titkon reménykedtem abban, hogy már ebben az idényben bemutatkozhatok a Serie A-ban. Szerencsére összejött, remélem, a folytatás is hasonlóan örömteli lesz.

– Ebben az idényben egyetlen magyarként játszhatott az olasz bajnokságban. Mi lehet az oka annak, hogy az utóbbi években kevés honfitársunk tudott megragadni Olaszországban?
– Nem tudom. Én most már jól érzem magam, jól megy a játék, az viszont tény, hogy eleinte én is haza akartam menni. Ugyanazzal küszködtem, mint a legtöbb fiatal játékos, aki először kerül külföldre. Nem beszéltem a nyelvet, nem voltak barátaim, állandóan honvágy gyötört, idegennek tűnt minden, szóval, csak arra vágytam, hogy hazatérjek valahogy. Szerencsére a menedzserem, Vörösbaranyi József és a hozzám közelállók győzködtek, ne adjam fel ilyen könnyen, igenis mutassam meg, mire vagyok képes. Sokat köszönhetek nekik. Olaszul már folyékonyan beszélek, természetesen lettek barátaim is, és hosszú távra tervezek.

– A hírek szerint elképzelhető, hogy a következő idényben Szoboszlai Dominik is Olaszországban játszik majd.
– Örülnék neki, de ő tudja, mi lenne a pályafutása szempontjából a legjobb döntés. Inkább Milánóban és Nápolyban téma a jövője, itt, Ferrarában kevésbé foglalkoznak vele, de a hírek szerint minden topbajnokságból érdeklődnek iránta. Természetesen minél több magyar van kint, annál jobb, úgy hallottam, hozzánk is visszatér az U17-es csapatban szereplő Csinger Márk.

– Miben fejlődött a legtöbbet azóta, amióta Olaszországban futballozik?
– Erőnlétileg és gondolkodásban. Sokkal gyorsabban reagálok a pályán, mint korábban. Pörgősebb a futball, nincs idő túl sokáig gondolkodni egy-egy játékhelyzetben. Talán ez a legnagyobb különbség az olasz és a magyar futball között.

– Az már eldőlt, hogy a SPAL a következő idényben a másodosztályban szerepel. Mi a célja a 2020–2021-es évadban?
– Szeretnék bekerülni a felnőttcsapat keretébe, és utána minél több játéklehetőséget kapni. Nagyon boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam a Serie A-ban, de hatalmas hibát követnék el azzal, ha most hátradőlnék. Persze jó lenne egyszer majd a válogatottban is bemutatkozni, de egyelőre nem gondolkodom ennyire előre. Most az a cél, hogy beverekedjem magam a SPAL kezdőjébe.

– Öt évvel ezelőtt súlyos betegséget diagnosztizáltak önnél, de ha jól tudom, nem szívesen beszél arról az időszakról.
– Sokan kerestek emiatt, de erről a jövőben sem szeretnék nyilatkozni. Legyen elég annyi, hogy az az időszak még erősebbé tett.

– Mennyire követi korábbi csapata, a Zalaegerszeg mérkőzéseit?
– Amikor tudom, nézem a meccseket, szurkoltam a csapatnak, hogy kiharcolja a bennmaradást, nagyon örültem, amikor eldőlt, hogy a következő idényben is az élvonalban szerepelhet a ZTE.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik