Légiósok: Szalai Attila klubváltásával 400 ezer eurót kereshet a Mezőkövesd – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.15. 11:14
null
Szalai Attila hamarosan klubot válthat (Fotó: Török Attila)
Török lapértesülés szerint a Fenerbahce hamarosan megegyezik Szalai Attila klubjával, az Apollon Limassollal. Az isztambuli együttes kétmillió eurót fizethet a játékosért, s ennek az összegnek a húsz százaléka, azaz 400 ezer euró Szalai előző csapatához, a Mezőkövesdhez kerül.

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy a 23. életévét hamarosan, január 20-án betöltő futballista közel áll ahhoz, hogy a török élvonalban a második helyen álló, 19-szeres bajnok Fenerbahcéhez szerződjön.

A Fanatik azt írta, a Fener kétmillió eurót ajánlott az Apollonnak Szalaiért, aki évente 350 ezer eurót kereshet a törököknél. A ciprusi együttes továbbá megkapja az átigazolási díj 15 százalékát, ha a Fenerbahce a jövőben értékesíti Szalai Attila játékjogát. A portál úgy tudja, az Apollon elfogadja ezeket a feltételeket.

A transzfer részeként 400 ezer euró (mintegy 143.7 millió forint) jár a Mezőkövesdnek, amelyben Szalai Attila 2017 és 2019 között szerepelt. Megkerestük a Mezőkövesdet a hír kapcsán. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klub nem akart reagálni a török portál értesülésére.

A nyolcszoros válogatott hátvéd édesapja, idősebb Szalai Attila a Nemzeti Sport Online-nak elárulta, több országból érdeklődnek a fia iránt.

Szalai Attila a mostani idényben tizenkilenc tétmérkőzésen játszott az Apollonban, összesen három gólt szerzett és három gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik