Légiósok: sérülése után először játszhat meccsen Kalmár Zsolt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 10:05
null
Kalmár Zsolt közel a visszatéréshez (Fotó: DAC)
Jól halad Kalmár Zsolt, a dunaszerdahelyi DAC labdarúgójának felépülése. A magyar válogatott középpályásnak novemberben tört el a bokája.

 

Mint ismert, a 24 esztendős futballista az Uruguay elleni válogatott mérkőzésen (1–2) szenvedett bokatörést. Kalmárnak nem kellett kés alá feküdnie a sérülés miatt.

„Szerencsére minden úgy halad, ahogy elterveztük – idézi a dac1904.sk Kalmár Zsoltot. Együtt edzek a többiekkel, de a játékba még nem nagyon állok be. Ha minden jól megy, jövő héten Törökországban már pályára tudok lépni. Szépen fokozatosan megkapom a meccsterhelést, hogy a tavasz első fordulóira száz százalékos legyek.”

A szlovák élvonal küzdelmei a február 15-i hétvégén folytatódnak. A DAC jelenleg Máltán edzőtáborozik, február 5-én a szerb Crvena zvezdával játszik felkészülési mérkőzést a törökországi Belekben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik