Légiósok: „Nikolics felbecsülhetetlen a Legiának”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.31. 12:21
Egyelőre nem tudni biztosan, Nikolics Nemanja marad-e a lengyel Legia Warszawánál. Stefan Bialas, a klub korábbi vezetőedzője is megszólalt az esetleges klubváltással kapcsolatban: a szakember úgy véli, Nikolics felbecsülhetetlen a Legia számára.

„Uralni szeretnénk az összecsapásainkat, ehhez minőségi játékosokra van szükségünk – árulta el Besnik Hasi, a Legia vezetőedzője a Przeglad Sportowynak. – Úgy vélem, a jelenlegi keretünk alkalmas erre. Most jön egy kisebb szünet a válogatott mérkőzések miatt, ám a futballistáim így is játékban maradnak, nem zökkennek ki a ritmusból. A Bajnokok Ligája-selejtezők kezdetekor sűrűsödött a menetrendünk, néhány naponta találkoztunk, a BL-ben ráadásul nagyobb tempóban kellett játszanunk az eddig megszokottnál, ilyen körülmények között azért nehéz volt megfelelően rendezni a sorainkat.”Besnik Hasi, a Legia vezetőedzője a Przeglad Sportowynak. – Úgy vélem, a jelenlegi keretünk alkalmas erre. Most jön egy kisebb szünet a válogatott mérkőzések miatt, ám a futballistáim így is játékban maradnak, nem zökkennek ki a ritmusból. A Bajnokok Ligája-selejtezők kezdetekor sűrűsödött a menetrendünk, néhány naponta találkoztunk, a BL-ben ráadásul nagyobb tempóban kellett játszanunk az eddig megszokottnál, ilyen körülmények között azért nehéz volt megfelelően rendezni a sorainkat.”

„Csalódott leszek, ha Nikolics távozik. Kulcsszerepe van a csapatomban, még több gólt is szerez majd, ha a maradás mellett dönt.”

Stefan Bialas, a varsói együttes korábbi játékosa és vezetőedzője úgy véli, Nikolics felbecsülhetetlen a lengyel klub számára.

„Ami Nikolics Nemanját illeti, ő felbecsülhetetlen a Legiának” – reagált a szakember a magyar támadó esetleges távozására.

„Úgy tűnhet, mintha Nikolics gyakran elveszne a védők mögött, de olyan ösztönei vannak, amelyek egyetlen másik játékosnak sincsenek a bajnokságban. A Legiának az lenne a feladata, hogy a csapat többi futballistája is hasonló szintet képviseljen.”

A 28 esztendős játékos korábban elmondta, ha a pénz érdekelné, már hónapokkal ezelőtt távozhatott volna.

„A legfontosabb az volt, hogy bejutottunk a BL-csoportkörébe. Mindenáron segíteni akartam a csapatot. A labdarúgásban fontos tényező a pénz, ám nem minden. Ha csak az érdekelt volna, hogy lényegesen többet keressek, mint Lengyelországban, már korábban elmehettem volna.”

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Nikolics Nemanja továbbra is Telkiben tartózkodik a magyar válogatott felkészülésén, így kérdéses, a csatár klubot vált-e szerdán, a transzeferidőszak utolsó napján.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik