Légiósok: nem jött össze Marco Rossinak a DAC-rekord

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 20:32
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a DAC hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Ruzomberokkal. A dunaszerdahelyieknél Vida Kristopher kezdőként 65 percet kapott Marco Rossi vezetőedzőtől.

Mint ismert, a DAC két győzelemmel kezdte a bajnokságot a nyáron kinevezett Rossival a kispadon. A Budapest Honvéddal bajnoki címet szerző olasz szakember történelmet írhatott volna, korábban ugyanis még sohasem rajtolt három győzelemmel a dunaszerdahelyi csapat az első osztályban. A DAC az ötödik percben előnybe került, ám a rózsahegyiek egy öngóllal pontot mentettek.Mint ismert, a DAC két győzelemmel kezdte a bajnokságot a nyáron kinevezett Rossival a kispadon. A Budapest Honvéddal bajnoki címet szerző olasz szakember történelmet írhatott volna, korábban ugyanis még sohasem rajtolt három győzelemmel a dunaszerdahelyi csapat az első osztályban. A DAC az ötödik percben előnybe került, ám a rózsahegyiek egy öngóllal pontot mentettek.

A DAC-ban Kocsis Gergő és Mervó Bence nem volt a keretben.

A 322. bécsi derbin a Rapid – amelyből Szántó Tamás sérülés miatt hiányzott – 2–2-es döntetlent játszott az Austria Wiennel. A hazaiak 2–0-ra vezettek, ám az Austria egyenlített. A játékvezető a hajrában néhány percre félbeszakította a találkozót szurkolói rendbontás miatt.

A német másodosztályban a Greuther Fürth odahaza 2–1-re kikapott az Arminia Bielefeldtől. A csapatkapitány, Megyeri Balázs és Pintér Ádám végigjátszotta a meccset. A Fürth két forduló alatt nem szerzett pontot.

Ukrajnában megszakadt Kádár Tamásék sorozata. A Dinamo Kijev három győzelemmel rajtolt, a negyedik fordulóban azonban gól nélküli döntetlent játszott. A magyar válogatott védő végigjátszotta a Vorszkla Poltava elleni találkozót.

AUSZTRIA, 3. FORDULÓ
Rapid Wien–Austria Wien 2–2
Rapid: Szántó Tamás sérülés miatt nem volt keretben.
19.00 Mattersburg–Sturm Graz
Mattersburg: Varga Barnabás nem volt keretben.

DÁNIA, 4. FORDULÓ
Helsingor–Midtjylland 2–1
Midtjylland: Korcsmár Zsolt végigjátszotta a mérkőzést.
Bröndby–Köbenhavn 1–0
Bröndby: Kalmár Zsolt nem volt keretben.

DÉL-KOREA, 25. FORDULÓ
Pohang Steelers–Csonnam Dragons 1–1
Csonnam: Feczesin Róbert nem volt keretben.

HORVÁTORSZÁG, 4. FORDULÓ
19.00 Dinamo Zagreb–Hajduk Split
Hajduk: Futács Márkó

IZRAEL, TOTÓ-KUPA, 2. FORDULÓ
20.00 Hapoel Beer-Seva–Beitar Jeruzsálem
Hapoel: Korhut Mihály

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2., 2. FORDULÓ
Greuther Fürth–Arminia Bielefeld 1–2
Fürth: Megyeri Balázs és Pintér Ádám végigjátszotta a mérkőzést.

OLASZORSZÁG, OLASZ KUPA, 2. FORDULÓ
20.30 Palermo–Virtus Francavilla
Palermo: Balogh Norbert nem volt keretben.

SZLOVÁKIA, 3. FORDULÓ
DAC–Ruzomberok 1–1
DAC: Vida Kristopher kezdőként 65 percet játszott, a vendégek egyenlítő gólja után cserélték le. Kocsis Gergő és Mervó Bence nem volt keretben.

UKRAJNA, 4. FORDULÓ
Vorszkla Poltava–Dinamo Kijev 0–0
Dinamo: Kádár Tamásvégig a pályán volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik