Légiósok: Nagy Dominik nem csalódott, az El-ben debütálna

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.02.14. 09:40
Szívesen bemutatkozott volna a hétvégi bajnokin Nagy Dominik, de a Legia Warszawa középpályásának nem szegte kedvét, hogy a kispadra szorult. A magyar játékos beszélt konkurenciaharcról és az Ajax elleni Európa-liga-mérkőzésről is.

„Elvileg én is a keretben leszek, de már oda sem könnyű bekerülni, nagyjából húsz hasonló képességű játékos vár a lehetőségre” – nyilatkozta még a Nemzeti Sport csütörtöki számában Nagy Dominik, a Legia Warszawa középpályása.

Nos, a lengyel klubhoz januárban csatlakozó 21 esztendős futballista beverekedte magát a keretbe az Arka Gdynia elleni szombati bajnoki (1–0) előtt, játéklehetőséget azonban nem kapott Jacek Magiera vezetőedzőtől – talán majd az Ajax ellen csütörtökön az Európa-ligában, amelyben már csak 32 csapat harcol a továbbjutásért.

„Természetesen örültem, hogy a nevezettek között szerepelt a nevem az Arka ellen – mondta a Ferencvárostól Lengyelországba kerülő, egyszeres válogatott légiós. – Hogy nem könnyű odaférkőzni, bizonyítja, a négy kimaradóból ketten is alapembernek számítanak. Óriási a konkurenciaharc. Remek lett volna, ha bemutatkozhatok, de egyáltalán nem szegte a kedvem, hogy nem sikerült. Remélem, az Ajax ellen már pályára léphetek.”

„A hazai pálya nyilván mellettünk szól, de a holland együttes már öt bajnokit is lejátszott ebben az évben, vagyis több tétmeccs van játékosai lábában, mint a miénkben. Bizakodhatunk, mert a Gdynia ellen jól futballoztunk, pedig a körülmények egyáltalán nem voltak optimálisak, nagyon mély talajon kellett játszanunk. Fontos győzelmet arattunk, kellett a három pont, hogy az élbolyban maradjunk – az eddig is az első helyen álló Lechia Gdansk három nullára legyőzte a második Jagiellonia Bialystokot, így maradt a négy pont hátrányunk az éllovassal szemben. Nem lehet más célunk, mint megnyerni a bajnokságot, és remélem, egyre több szerep jut nekem.”

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK

17.00: FK Krasznodar–Fenerbache (Tv: DIGI Sport1)
19.00: Olympiakosz Pireusz–Osmanlispor
19.00: Astra Giurgiu–Genk
19.00: Ludogorec Razgrad–FC Köbenhavn
19.00: Celta Vigo–Sahtar Doneck (Tv: DIGI Sport3)
19.00: Gent–Tottenham Hotspur (Tv: DIGI Sport2)
19.00: FK Rosztov–Sparta Praha
19.00: Borussia Mönchengladbach–Fiorentina (Tv: DIGI Sport1)
19.00: Alkmaar–Lyon
21.05: Manchester United–Saint-Étienne (Tv: RTL II)
21.05: Athletic Bilbao–APOEL
21.05: Legia Warszawa–Ajax (Tv: DIGI Sport2)
21.05: Anderlecht–Zenit
21.05: Villarreal–AS Roma (Tv: DIGI Sport1)
21.05: Hapoel Beer Seva–Besiktas
21.05: PAOK–Schalke 04 (Tv: DIGI Sport3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik