Légiósok: Nagy Dominik jövőre már egy topligában bizonyítana

Vágólapra másolva!
2017.06.17. 12:34
null
Nagy Dominik négy góllal és jó játékkal vette ki a részét a Legia címvédéséből (Fotó: Twitter)
Nagy Dominik, a Legia Warszawa labdarúgója a bama.hu-nak mesélt hosszabban a Lengyelországban szerzett tapasztalatairól, a válogatott Andorrában elszenvedett kudarcáról, valamint, arról, mikor és merre léphet tovább Varsóból.

 

Nagy Dominik 2017 januárjában szerződött a Ferencvárostól a Legia Warszawához. Lengyelországban eleinte csak elvétve számolt vele az edző, végül azonban nagyon fontos tagja lett a csapatnak. Összesen 12 bajnokin lépett pályára, 626 játékperce alatt négy gólt szerzett, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Legia megvédte a bajnoki címét.

A magyar támadó elmondta, a nehézkes kezdés ellenére végig biztatták, nyugtatták, majd az első csapatba kerülést góllal hálálta meg, s innentől kezdve szinte folyamatosan játéklehetőséget kapott.

A bajnoki cím ünneplése felejthetetlen élmény marad Nagynak, aki megemlítette, hogy itthonról is volt egy anyagilag is csábító ajánlata, de eszébe sem jutott, hogy visszaigazoljon Magyarországra.

„Nyitott buszon mentünk be a városba, ahol ötvenezer ember várt minket, és egyenként skandálta a nevünket. Ezért érdemes futballozni, ez tényleg mindenért kárpótolja az embert. Csodálatos szurkolótáborunk van, olyan lökést ad ez nekünk, hogy odahaza nagyon nehéz minket megverni, nem mellesleg idegenbe is elkísérnek minket. Nagyon fontos ez, higgye el, teljesen más így futballozni, mint három-négyezer ember előtt.”

A jövőjével kapcsolatban elmondta, jól érzi magát Varsóban, de ha a következő szezonban jól teljesít, illetve, ha a Bajnokok Ligájában is be tud mutatkozni, akkor jövő nyáron tovább szeretne lépni. Elmondása szerint az öt topbajnokság egyikében folytatná, de miután azzal tisztában van, hogy egy sztáregyütteshez nem férne be, egy olasz, spanyol vagy német középcsapatnál – amelyben vannak, vagy korábban megfordultak magyarok – bizonyítana.

A 22 éves játékos – akinek a svédek elleni debütálása után ez volt a második meccse címeres mezben – kitért az Andorra elleni rendkívül kellemetlen vereségre is.

„Nehéz mit mondani erről. A mai napig nem értjük, nem tudjuk, mi történt. A góljuk előtti támadást úgy vitték végig hárman a mi hat játékosunkkal szemben, hogy abszolút látszott, nem ügyetlenek ők, nem véletlenül játszanak néhányan a spanyol harmadosztályban. De erre nem lehet fogni a vereséget, miként arra sem, hogy tényleg borzasztó volt a pálya, nem lehetett rajta folyamatosan, gyorsan futballozni, előbb mindig le kellett kezelni a labdát, csak utána lehetett megjátszani. Mindezek ellenére egész egyszerűen nem lett volna szabad kikapnunk! S való igaz, ahogy a többieknek, nekem sem ment jól. Ugyanúgy belehibáztam, ahogy a csapattársaim. Sajnos én sem azt nyújtottam, amit tudok.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatják el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik