Légiósok: Nagy Ádámban nem találják a hibát, Németh célja az MLS

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.23. 11:00
null
Nagy Ádám múlt vasárnap kezdőként 68 percet játszott az Inter ellen (Fotó: AFP)
A CMG menedzseriroda két alapítója, Kövesdi Viktor és Pataky Tibor volt az M4 Sportreggeli című műsorának vendége. A játékosügynökök három válogatott futballista, Németh Krisztián (al-Garafa), Nagy Ádám (Bologna) és Bese Barnabás (Le Havre) helyzetéről is beszéltek.

 

Pataky Tibor Németh Krisztián kapcsán először arról beszélt, hogy sérülése után ismét egészséges, a legutóbbi bajnokin hátán vitte a csapatát, tizenegyest harcolt ki, és büntetőből győztes gólt is szerzett. Emellett mindent a válogatottnak rendel alá, a válogatott meccsek nagyon motiválják.

Elhangzott, hogy a motivációt annyiból nehéz megtalálni a katari bajnokságban, hogy kevés néző előtt folynak a meccsek, de a munka minőségére nem lehet panasz, mert nagyon jó portugál szakmai stáb irányítja Németh csapatát.

Kövesdi Viktor a jövőbeli célokról is beszélt.

„Amikor az Egyesült Államokból eljött, arról beszélgettünk, szeretne oda visszatérni, mert abban a közegben nagyon jól érezte magát. Ezért Amerika van a fókuszban, zajlanak is beszélgetések. Idő van még erre, vélhetően az MLS (az amerikai profi liga – a szerk.) lesz a következő állomás, ez a cél” – fogalmazott a menedzser.

Németh után Nagy Ádám került terítékre, és az olasz megállapítás, mely szerint nem találják a hibát a játékában.

„Szerencsére egyelőre nem találják a hibát Nagy Ádámban, csak a neve kiejtése jelent gondot. Bár a csapata nem szerepel jól, Ádám szempontjából jól alakulnak a dolgok, folyamatosan játszik, a válogatottak közül talán ő játszik a legtöbbet. Jó látni, hogy tudatosan építik őt, tudják, hogy fejlődik. Komoly klub, jó helyen van, az óriási konkurencia ellenére pedig abszolút biztos a pozíciója” – mondta Pataky Tibor.

„Ádám jelen állás szerint többet fog játszani ebben a szezonban a Bolognában, mint az előző évadban a Fradiban” – fűzte hozzá Kövesdi, aki szerint a középpályás abszolút megfelelt önmaga elvárásainak és a vele szemben támasztott követelményeknek. Nagy eddig 20 bajnoki meccsen lépett pályára a Bolognában, az előző idényben a Fradiban 25 meccsen szerepelt, de több találkozót is sérülés miatt kellett kihagynia.

A nyelvtudás is szóba került, Nagy Ádámnak heti több olaszórája van, míg a francia másodosztályú Le Havre-ban szereplő Bese Barnabásnak még a szerződésében is rögzítették, hogy heti három alkalommal nyelvórákon kell részt vennie.

A francia másodosztályú klubnál a csapat szereplése miatt csalódottak, mert a feljutást tűzték ki célul, de az már elúszni látszik (a 12. helyen áll a csapat), ettől függetlenül Bese pozíciójával elégedettek a menedzserek, mert a Le Havre 22 meccséből 19-en pályára lépett, többnyire jobbhátvédként. Jól érzi magát a klubnál, és annak ellenére, hogy valószínűleg nem jut fel a csapata, nem tervezi, hogy klubot váltson.

A teljes beszélgetést, melyben Vadócz Krisztiánról és a téli átigazolási piacról is szó esett, itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik