Légiósok: megtartanák a magyar válogatottat, de ő az élvonalba vágyik

Vágólapra másolva!
2015.05.21. 12:30
Mint arról már beszámoltunk, görög sajtóhírek szerint a magyar válogatott Pintér Ádám távozhat a görög élvonalból kiesett Levadiakosztól. Az egyeztetések állásáról a játékos menedzserét, Vörösbaranyi Józsefet kérdeztük.

„Megkezdődtek a tárgyalások a görög klubbal, de egyelőre nem szeretnék felbontani Pintér Ádám szerződését, amely még egy évig érvényes. Ez azt bizonyítja, hogy elégedettek a teljesítményével. Ő azonban szeretne továbbra is első osztályban futballozni, ezért folytatjuk az egyeztetéseket a Levadiakosszal" – nyilatkozta a védőként és középpályásként is bevethető futballista menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online-nak.Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online-nak.

A játékosügynök hozzátette, Pintér Ádámnak azért is lenne fontos a váltás, mert márciusban éppen a görögök elleni Eb-selejtezőn bizonyította, hogy még lehet rá számítani a nemzeti csapatban is, ehhez azonban a görög másodosztálynál erősebb bajnokságban kellene edződnie.

Arról most még korai beszélni, hogy Görögországban, esetleg másik európai bajnokságban folytatja-e, először a Levadiakosszal kell megegyezni az élő szerződés megszüntetéséről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik