Légiósok: Meglátjuk, hogyan alakul a jövőm – Bese

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 12:17
null
Bese Barnabás élvezi a franciaországi életet (Fotó: NS-archív)
Bese Barnabás kicsit csalódott, amiért nem ért oda csapatával a dobogóra, ugyanakkor úgy érzi, sokat fejlődött, amióta a Le Havre-hoz szerződött, és egy idényre még biztosan a klubnál marad.

 

– Lehetett valami a levegőben ezen a hétvégén. Nikolics Nemanja két gólt lőtt a Chicagóban, Szalai Ádám a Werder ellen szerzett góljával a Bundesliga legeredményesebb magyar játékosává lépett elő, Priskin Tamásék is nyertek, a Slovan Bratislavával, nem mellékesen önöknek is felettébb szépen zárult a péntek estéjük.
– Figyeltem a többiek eredményeit, és szó se róla, nekünk is eléggé jól alakult a meccsünk – mondta a Nemzeti Sportnak Bese Barnabás, aki végigjátszotta a Tours otthonában 4–0-ra megnyert mérkőzést. – Kulcsfontosságú volt, hogy gyorsan, a tizenegyedik percben megszereztük a vezetést, öt perc múlva pedig már kétgólosra nőtt az előnyünk. A második félidő elején éreztem, hogy eldőlt a meccs, amikor megkaptuk a második büntetőnket, az ellenfél védője pedig a második sárga lapját. Jelentős pillanat volt, ráadásul ebben nekem is volt némi szerepem, mert mégiscsak én harcoltam ki a tizenegyest.

– Hogyan emlékszik vissza erre a jelenetre?
– Kaptam egy indítást, felfutottam a szélen, a tizenhatos közelében megtoltam a labdát, csináltam egy lövőcselt, a bevetődő védő pedig a kezével elsodorta a labdát. De három nullás állásnál sem álltunk le, próbáltunk újabb gólokat szerezni. Sikerült is még egyet, mondanom sem kell, hogy nagyon jó volt a hangulat az öltözőben a lefújás után.

– Nem vetődött fel, hogy esetleg ön végezze el a büntetőt?
– Nem, általában előre le van osztva, ki végzi el a szabadrúgásokat, tizenegyeseket. Ha persze úgy alakul, szívesen vállalom majd a tizenegyesrúgást, bár a posztomból adódóan nem sűrűn gyakorolom ezt a műfajt.

– A kiharcolt tizenegyest leszámítva is elégedett volt a teljesítményével?
– Jól éreztem magam a pályán, a védekezés mellett igyekeztem a támadásokba is besegíteni, igaz, ez manapság már alapkövetelmény egy szélső védőnél. Élvezem a szakmai stáb bizalmát, az elejétől kezdve mindenki rendes velem, és ez sokat számít. A folyamatos játéklehetőségnek köszönhetően pedig remélhetőleg egyre jobb futballistává válok.

– Milyen téren fejlődött a legtöbbet, amióta légiósnak állt?
– Nem tudnék egyvalamit kiemelni, érzésem szerint minden területen előreléptem. Mind erőnlétileg, mind taktikailag, a jövőben pedig szeretnék még többet fejlődni.

– Két nyeretlen mérkőzés után, gondolom, a csapat önbizalmának is jót tett a győzelem. A legutóbbi három idegenbeli találkozójukon gólt sem szereztek, most meg mindjárt négyet. Mi az oka a hirtelen feljavulásnak?
– Idegenben mostanában tényleg nem remekeltünk, de most átszakadt a gát. Ahogy említettem, jó időben szereztük a góljainkat, erre a győzelemre lehet építeni. Az utolsó fordulóban, hazai pályán szeretnénk győzelemmel zárni a szezont. A tabella alapján mi vagyunk az esélyesebbek, az Orléans a kiesés ellen küzd, ám nem mehetünk ellene biztosra. Bárki megverhet bárkit, nincs nagy szakadék a csapatok között, amely a nézők szempontjából mindenképpen jó.

MEGRAGADNI A VÁLOGATOTTBAN

Az ötszörös válogatott Bese Barnabás tavaly nyáron igazolt át az MTK-tól a francia Le Havre-hoz, amelynél hamar alapemberré vált. Az októberi edzőváltást követően volt néhány találkozó, amelyen kevesebb lehetőséget kapott, ám sokatmondó, hogy a legutóbbi öt meccset végigjátszotta, összesen pedig 1843 percet volt eddig pályán. Áprilisban, a Laval ellen 2–0-ra megnyert találkozón pedig az első gólját is megszerezte.

Már azelőtt is kellemes emlékei lehettek Franciaországról, hogy odaszerződött, mivel ott léphetett pályára másodszor a válogatottban, nem is akármilyen meccsen: Gera Zoltánt váltva egy félidőt kapott a felejthetetlen, Portugália elleni 3–3 alkalmával.

Ha így folytatja, a 23 éves védő hosszú távon a válogatott meghatározó embere lehet, neki is ez a célja, bár hozzátette, a franciaországi teljesítménye mellett az is sokat számít, hogyan szerepel a válogatott összetartásain. Bernd Storck szövetségi kapitánnyal mindenesetre folyamatosan tartja a kapcsolatot.

– Önök a nyolcadik helynél előrébb már biztosan nem végezhetnek. Összességében hogy értékelné a szezont?
– Csalódásként. A szezon elején egyértelműen a dobogó volt a célunk, ami vagy feljutást vagy osztályozót ért volna. Az előző idényben csak a kevesebb szerzett gólja miatt csúszott le a csapat a harmadik helyről. Nem tűnt elérhetetlen célnak az első háromba kerülés. Jól is kezdtük a szezont, aztán sajnos jött egy rosszabb időszak. Ősszel beragadtunk, tíz meccsen keresztül képtelenek voltunk nyerni, és ez meghatározónak bizonyult. Nem tudom, mi volt ennek az oka, de valamiért nem futballoztunk jól, túl sok hibát követtünk el. Szerencsére újra lendületbe jöttünk, a következő szezonban pedig ismét megcélozzuk a dobogót.

– A szerződése kétezerhúszig szól, és az, hogy többes szám első személyt használ, arra utal, hogy marad a Le Havre-nál. Jól sejtem?
– Egy évig még szinte biztosan. Aztán meglátjuk, hogyan alakul a jövőm, milyen ajánlatokat kapok. Mint minden futballistának, nekem is az a célom, hogy minél magasabb szinten futballozzak.

– A közösségi oldalán láttam, hogy nemrég Párizsban járt. Igyekszik minél jobban felfedezni Franciaországot?
– A barátnőmmel szeretünk kirándulni. Amikor van egy kis időnk és lehetőségünk, elmegyünk valahova. Nagyon sok szép tengerpart van itt a közelben, félórás-órás távolságra, de Párizsban sem először jártunk. Ám még így sem tudtunk megnézni mindent, amit szerettünk volna, van még mit bepótolni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik