Légiósok: Lovrencsics a kézgépről és nagy tervéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.25. 10:34
Lovrencsics Gergő, a lengyel élvonalbeli Lech Poznan labdarúgója sérült karral lépne pályára a mai, Wisla Kraków elleni bajnokin. A magyar válogatott szélső a Nemzeti Sportnak elmondta: kézgéppel rögzítik a sérült végtagot, ám ezzel is tud futballozni.

– Ha ez megnyugtatja, Franz Beckenbauer és Mészöly Kálmán is futballozott már sérült karral, ráadásul világbajnokságon.
– Nekem meg majdnem kettétört a bal karom, amikor szerencsétlenül ráestem a könyökömre az edzésen – elevenítette fel a minap történt balesetet Lovrencsics Gergő, a Lech Poznan futballistája. – Kézgépet kaptam, amely hetvenfokos szögben tartja a karomat, a csuklómtól majdnem a bicepszem közepéig ér a szerkezet. Kényelmetlen, de tudok vele futballozni. A rájátszás első meccsét pénteken játsszuk a Wisla ellen, a másodikat másfél héttel később, talán ésszerű lett volna addig pihentetni, csak hát alig vártam a rájátszást, a feszültséget. Nem szívesen hagynék ki egyetlen percet sem, és az orvosok is engedélyezik a pályára lépésemet. Különben is szeretnék segíteni a csapatnak, továbbá a fejembe vettem, hogy gólkirályt csinálok Lukasz Teodorczykból.– Ha ez megnyugtatja, Franz Beckenbauer és Mészöly Kálmán is futballozott már sérült karral, ráadásul világbajnokságon.
– Nekem meg majdnem kettétört a bal karom, amikor szerencsétlenül ráestem a könyökömre az edzésen – elevenítette fel a minap történt balesetet Lovrencsics Gergő, a Lech Poznan futballistája. – Kézgépet kaptam, amely hetvenfokos szögben tartja a karomat, a csuklómtól majdnem a bicepszem közepéig ér a szerkezet. Kényelmetlen, de tudok vele futballozni. A rájátszás első meccsét pénteken játsszuk a Wisla ellen, a másodikat másfél héttel később, talán ésszerű lett volna addig pihentetni, csak hát alig vártam a rájátszást, a feszültséget. Nem szívesen hagynék ki egyetlen percet sem, és az orvosok is engedélyezik a pályára lépésemet. Különben is szeretnék segíteni a csapatnak, továbbá a fejembe vettem, hogy gólkirályt csinálok Lukasz Teodorczykból.

– Tessék?
– Az eddigi kilenc gólpasszomból nyolcat neki adtam. Tizennyolc gólnál jár, kettővel van csak lemaradva a Pogont erősítő listavezető, Marcin Robak mögött.

– Már megbocsásson, de a szakmai stáb értesült királycsináló ötletéről?
– Ez a tervem nyilván nem feltételez öncélúságot, természetesen a csapatérdek, a győzelem megszerzése a legfontosabb. Pusztán arra utaltam az imént, hogy az együttműködésünk Teodorczykkal sokat érhet a rájátszásban. Nem csupán a gólkirályság szempontjából.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY LOVRENCSICS GERGŐ SZERINT MI A MEGOLDÁS A HULLÁMVÖLGYEK ELKERÜLÉSÉRE, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik