Légiósok: Korcsmárék szárnyalnak, a dánok szerint ez az oka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.25. 13:15
null
Korcsmár Zsolt sokat és jól játszik a listavezető Midtjyllandban (Fotó: Allan Hogholm)
A dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság éllovasa, a Korcsmár Zsoltot foglalkoztató FC Midtjylland az utóbbi időben remek formába került, ebben pedig a védőnek is jelentős szerepe van. A magyar légiós egy dán lapnak beszélt eddigi élményeiről és az utóbbi hetek eseményeiről.

 

A Midtjylland a legutóbbi 5 bajnokiját megnyerte, a tipsbladet.dk ezt nagyrészt annak tulajdonítja, hogy Jess Thorup vezetőedző 3–4–3-as taktikára állította át a csapatát, ebben pedig jelentős szerepe van Korcsmár Zsoltnak is, aki ugyan korábban is rendszeresen játszott, de az írás szerint még jobban teljesít azóta, amióta három belsővédővel áll fel a együttes.

„Rendkívül élvezetes most a Midtjyllandban játszani – nyilatkozta a dán együttes magyar légiósa, aki szerint a csapat kerete kiválóan alkalmas az új szisztémára. – Az egész csapat támadó szellemiségű, ezért sok gólt szerzünk. Egy kicsit rizikós ez a taktika, de egyelőre nincs gondunk hátul. Kapunk persze gólokat, de elég sokat is szerzünk.”

Pláne az utóbbi időben. A Midtjylland szerezte eddig a legtöbb gólt a bajnokságban (32), sorozatban aratott öt győzelmét összesen 17 találattal érte el, és a múlt heti, a Horsens elleni 4–2-es siker után a tabella élére állt, 13 fordulót követően.

„Nagyon örülök, hogy itt vagyok – folytatta Korcsmár. – Elégedett vagyok a csapattársaimmal és a klubnál dolgozókkal. Sokkal könnyebbé teszik számomra a futballt, a tanulást és a kultúra elsajátítását. Csak ismerkedj meg azzal a kultúrával, amelyből én jövök – itt az emberek nyitottabbak és nyugodtabbak, nem stresszelnek annyit.”

A bajnokság felénél járva sokan elkezdenek számolgatni, de Korcsmár még nem szalad ennyire előre.

„Jelenleg nem beszélünk a bajnokságról, mindig csak a következő meccsre koncentrálunk. Mindig meg kell nyerni a következő mérkőzést, ha továbbra is sok gólt szerzünk, akkor sikeresek lehetünk és ez a tabellán is látszódni fog.”

A 28 éves védő az eddigi 13 bajnokiból 12-n kapott szerepet, kilencet végigjátszott, az előző fordulóban a Horsens elleni összecsapás 67. percében cserélték le egy sérülés miatt, de mint kiderült, emiatt nem kell hosszabb időt kihagynia, a Lyngby elleni találkozóra már bekerült a keretbe.

Ezek után nem meglepetés, hogy a korábbi csapattárs, az ideiglenesen szövetségi kapitánynak kinevezett Szélesi Zoltán Korcsmárnak is postázott válogatott meghívót a novemberi meccsekre. A védő Bernd Storck idejében nem lépett pályára a nemzeti csapatban, legutóbb Dárdai Pálnál, 2014-ben, Románia ellen volt válogatott.

(Forrás: superliga.dk)
(Forrás: superliga.dk)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik