Légiósok: Jó móka a Hoffenheimben játszani – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.20. 10:15
null
Szalai Ádám élvezi a futballt – és ez a legfontosabb (Fotó: Hoffenheim)
A tavaszi szezonban bomba formában játszik Szalai Ádám, aki viszonylag rövid időn belül háromszor is duplázni tudott a Bundesligában. A Hoffenheim támadója csapata hivatalos oldalának beszélt a Mönchengladbach elleni találkozóról, a kezdőbe kerülésért zajló harcról, a jó hangulat fontosságáról, valamint a pénteki, Köln elleni bajnokiról.

 

„Szurkolói szemmel izgalmas mérkőzés volt, én azonban nem igazán élvezem az ilyen fordulatokat – emlékezett vissza Szalai Ádám a Mönchengladbach ellen 5–3-ra megnyert összecsapásra. – Pszichológiai szempontból nehéz feldolgozni az ilyen gólváltásokat. Fontos volt számunkra, hogy az első félidőben kapott gólra jól reagáljunk a szünetet követően, ez pedig megtörtént, pontosan azt tettük, amit az edző kért.”

A Hoffenheim pazar formában játszik a mostani idényben, mindössze három veresége van – ennél kevesebb csak a Bayernnek (2) –, kiváló szereplésének köszönhetően pedig jó esélye van, hogy induljon jövőre a Bajnokok Ligájában.

„Jelenleg nagyon elvezzük a játékot, a csapat jól szerepel, és látványos futballt mutat be. Támadóként könnyű így játszani, a társaim rengeteg lehetőséget kialakítanak. Emellett igyekszem a pályán kívül is jól érezni magam. Ami a konkurenciát illeti, minden mérkőzéshez úgy állok hozzá, hogy akár kezdő vagyok, akár csereként kapok tíz percet, igyekszem kiadni magamból a maximumot. Még ha nem is jut nekem sok idő, próbálok minél több lehetőséget kialakítani magamnak és a többieknek. Sok remek futballistánk van, általában az játszik, aki a leghatékonyabb lehet az aktuális ellenféllel szemben.”

Szalai külön kiemelte, nála különösen fontos a jó hangulat, ami hozzájárul ahhoz, hogy élvezze a futballt.

„Jó móka a Hoffenheimben játszani, a taktikánkat és a felállásunkat az ellenfélhez igazítjuk, így nekünk, támadóknak rengeteg lehetőségük van gólszerzésre. Számomra a jó hangulat a legfontosabb, mindennap ezt próbálom elérni. Fontos továbbá, hogy jól érezzem magam, és élvezzem a bajnoki meccseket. Ha ez megvan, a többi dolog eltörpül mellette.”

A Hoffenheim legközelebb pénteken, a Köln otthonában lép pályára a Bundesligában. A magyar támadó jó hangulatra számít, a cél pedig természetesen a győzelem megszerzése.

„A Német Kupában balszerencsés vereséget szenvedtünk tőlük, a hosszabbításban ugyan betaláltunk, de nem sajnos nem adták meg. Péntekig még van időnk felkészülni, kielemezzük az ellenfelet, és biztos vagyok benne, hogy a taktikánk hozzásegít bennünket a megfelelő eredményhez. Izgalmas meccsre számítok, haza akarjuk vinni a három pontot” – zárta gondolatait Szalai.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Péntek

20.30: Köln–Hoffenheim (Tv: Eurosport2)
Szombat
15.30: Bayern München–Mainz (Tv: Eurosport2)
15.30: Hertha BSC–Wolfsburg
15.30: Hamburg–Darmstadt
15.30: Ingolstadt–Werder Bremen
15.30: Eintracht Frankfurt–Augsburg
18.30: Mönchengladbach–Dortmund (Tv: Eurosport2)
Vasárnap
15.30: Freiburg–Leverkusen (Tv: Eurosport2)
17.30: Schalke–RB Leipzig (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 29 21 6 2 71–15 +56 69
2. RB Leipzig 29 19 4 6 55–30 +25 61
3. Hoffenheim 29 14 12 3 56–31 +25 54
4. Borussia Dortmund 29 15 8 6 62–33 +29 53
5. Hertha 29 13 4 12 37–35 +2 43
6. Freiburg 29 12 5 12 36–51 –15 41
7. 1. FC Köln 29 10 10 9 42–36 +6 40
8. Werder Bremen 29 11 6 12 46–49 –3 39
9. Mönchengladbach 29 11 6 12 37–41 –4 39
10. Eintracht Frankfurt 29 10 8 11 29–33 –4 38
11. Schalke 29 10 7 12 38–34 +4 37
12. Bayer Leverkusen 29 10 6 13 42–44 –2 36
13. Wolfsburg 29 9 6 14 30–42 –12 33
14. Hamburg 29 9 6 14 29–53 –24 33
15. Mainz 29 9 5 15 37–47 –10 32
16. Augsburg 29 8 8 13 28–46 –18 32
17. Ingolstadt 29 8 4 17 31–50 –19 28
18. Darmstadt 29 5 3 21 21–57 –36 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik