Hannover: Huszti aláírta hároméves szerződését

Vágólapra másolva!
2012.07.23. 21:12
null
Huszti visszatér korábbi sikerei helyszínére, ismét a Hannover mezét húzhatja magára (fotó: Imago – archív)
A sport1.de című honlap híradása után a Hannover hivatalos honlapja is megerősítette, hogy Huszti Szabolcs az alsó-szászországiak játékosa lett.

A magyar labdarúgó távozását a Zenit hivatalos honlapja már kész tényként jelentette be, később a Hannover is megerősítette a szerződés tényét.

A 29 éves játékos három plusz egy évre kötelezte el magát az alsó-szászországi városban, és a tízes mezszámot kapja.

A Hannover honlapja beszámol róla, hogy Huszti – aki hétfőn érkezett meg a csapat ausztriai edzőtáborába – már átesett az orvosi vizsgálatokon, és kedden együtt edz a régi-új társakkal.

„Nagyon örülök neki, hogy visszajött. Nagy segítségünkre lehet a középpálya bal oldalán” – nyilatkozta Mirko Slomka vezetőedző.

A magyar futballista 2006 és 2009 között játszott Hannoverben, 81 mérkőzésen 17 gólt ért el.

HUSZTI SZABOLCS NYILATKOZATA
„Folyamatosan kapcsolatban voltam a Hannoverrel, akkor is beszélgettem a németekkel, amikor nem volt konkrétan szó a visszatérésemről. Persze, mindig kérdezgették, hogy mikor igazolok vissza, és most is éreztem a klubvezetőségen, hogy nagyon elszánt, s mindenáron szeretne visszaszerezni. Az edzővel többször beszéltem a közelmúltban, hangsúlyozta, hogy számít rám. Örülök, hogy így alakult a sorsom, van bennem plusz motiváció, sokaknak szeretnék bizonyítani, de természetesen elsősorban a Hannover sikerét tartom szem előtt. Jó látni a régi-új arcokat, a jelenlegi keretből hét futballistával játszottam együtt, de biztos kell kis idő, mire összeszokok a srácokkal. Rosszabb játékos nem lettem, sőt, amikor lehetőséget kaptam, a Zenitben töltött időszak alatt sem okoztam csalódást. A Hannover ott van közvetlenül a német nagycsapatok mögött, és bízom benne, hogy ebben a bajnokságban is helye lesz az élbolyban. Jóllehet, a keddi felkészülési mérkőzésen még nem valószínű, hogy pályára lépek, edzésben vagyok, szóval kész vagyok a munkára.”
FILIPOVICS VLADAN NYILATKOZATA
„Körülbelül egy hónapja tartó tárgyalássorozatnak tettünk pontot a végére. Ez alatt az idő alatt a két klub egyezkedett, és mi is folyamatosan beszéltünk az egyesületek vezetőségével. Szabolcs átigazolása már tavaly nyáron téma volt, és télen is próbáltunk új csapatot találni neki, de a Zenit vagy nem akarta elengedni, vagy olyan átigazolási díjat kért az érdeklődő klubtól, amit nem fizettek ki a játékjogáért. A Hannover nagyon kitartóan próbálkozott, ragaszkodott Szabi megszerzéséhez. Nagyon szeretik a klubnál, tisztában vannak a képességeivel, tudták, hogy egy olyan játékost akarnak visszaszerezni, aki az elmúlt három és fél évben a legmagasabb szinten is megállta a helyét - mert bár sokszor bántak méltatlanul vele Szentpéterváron, amikor lehetőséget kapott, élt vele. Voltak angol ajánlatok is, de Szabi a Bundesligába akart igazolni, ahol már letett valamit az asztalra. Régóta ismerem, évek óta a barátom, sok mindenen túl vagyunk, ám ennyire motiváltnak még sosem láttam. Sokat várnak tőle, ezt jelzi, hogy három plusz egyéves szerződést kötöttek vele, valamint, hogy azt a 10-es számú dresszt kapja, amit legutóbb Arnold Bruggink viselt még 2010-ben. Az elmúlt napokban sok pletyka jelent meg az átigazolással kapcsolatban, olyan összegek láttak napvilágot, amelyeknek nincs köze a valósághoz. Az oroszországi szerződés sem a pénzről, sokkal inkább a szakmai kihívásról szólt: kétszer nyert bajnokságot, egyszer kupát és Szuperkupát a Zenittel, és rendszeres BL-szereplő együttesben futballozott. Most is elhiheti mindenki: ha a pénzt tesszük első helyre, nem a Hannoverbe igazol. Ez a szerződés még korántsem Huszti Szabolcs pályafutásának utolsó megállapodása. Hiszem, ha kihozza magából a maximumot, a Hannover ismét ugródeszka lesz a számára.”
EMLÉKEZETES HUSZTI-GÓLOK A HANNOVERBEN

A Real Madrid ellen

Kétszer a Bayern München ellen

Tizenegyes a Hamburg...

... és a Dortmund ellen


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik