Légiósok: hiába dicsérik, Kalmár önbizalomhiányban szenved

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 18:13
Bár edzője megdicsérte Kalmár Zsoltot, a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bröndby magyar válogatott futballistáját, a középpályás kritikusan nyilatkozott a Köbenhavn elleni bajnokit követően.

Mint megírtuk, a dán kiírásban Kalmár Zsolt 81 percet kapott a már bajnok Köbenhavn otthonában szereplő Bröndbyben, amely vasárnap 1–0-ra kikapott.Kalmár Zsolt 81 percet kapott a már bajnok Köbenhavn otthonában szereplő Bröndbyben, amely vasárnap 1–0-ra kikapott.

Bár a magyar középpályást a mérkőzés után megdicsérte edzője, Kalmár nem volt teljesen elégedett önmagával.

„Az első húsz percben pocsékul játszottunk, a csapat és én is. Utána szerencsére feljavultunk, a második félidőben nagyon jók voltunk. Két nagy lehetőséget elpuskáztam, mivel nem játszom folyamatosan, önbizalomhiányban szenvedek. Szerencsére egyre több lehetőséget kapok, remélem, a szezon végén még több játékperc jut nekem. Erről azonban nem én döntök, hanem az edző” – mondta mosolyogva a 3point.dk-nak Kalmár, aki a válogatottról is szót ejtett.

„Büszke vagyok rá, hogy a válogatottban játszhatok, és képviselhetem a hazámat. Bár a Bröndby és a válogatott másképpen áll fel, mindkét felállásban otthon érzem magam – igaz, a Bröndby játéka nagyobb összeszokottságot igényel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik