Légiósok: „Gulácsi csodálatos, a gárda egyik vezéregyénisége”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 12:32
Ralph Hasenhüttl, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig vezetőedzője nagyon elégedett Gulácsi Péterrel.

„Láthattuk, hogy ő az a fajta kapus, aki bravúros mérkőzésekre képes – dicsérte Hasenhüttl a magyar válogatott játékost. – Tavaly szembesültem vele, hogy mennyire stabil pontja a csapatnak. Úgy vélem, tökéletesen illik a gárdába. Ami pedig az önbizalmát illeti, meg lehet állapítani, hogy folyamatosan nő, az együttes egyik vezérévé vált.”„Láthattuk, hogy ő az a fajta kapus, aki bravúros mérkőzésekre képes – dicsérte Hasenhüttl a magyar válogatott játékost. – Tavaly szembesültem vele, hogy mennyire stabil pontja a csapatnak. Úgy vélem, tökéletesen illik a gárdába. Ami pedig az önbizalmát illeti, meg lehet állapítani, hogy folyamatosan nő, az együttes egyik vezérévé vált.”

„Nagyon sokat tanult a hátsó alakzatról, egyre inkább hallatja a hangját, vezényli, irányítja a többieket, a belső védőkkel pedig kiválóan kommunikál, ezt láthattuk az előző mérkőzésen is. Csodálatosan működik az összecsapások közben.”

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 11 8 2 1 27–8 +19 26
2. RB Leipzig 11 7 1 3 18–13 +5 22
3. Borussia Dortmund 11 6 2 3 28–14 +14 20
4. Schalke 11 6 2 3 14–10 +4 20
5. Hoffenheim 11 5 4 2 20–14 +6 19
6. Hannover 11 5 3 3 15–11 +4 18
7. Eintracht Frankfurt 11 5 3 3 13–11 +2 18
8. Mönchengladbach 11 5 3 3 17–19 –2 18
9. Bayer Leverkusen 11 4 4 3 23–16 +7 16
10. Augsburg 11 4 4 3 16–11 +5 16
11. Hertha 10 3 4 3 11–12 –1 13
12. VfB Stuttgart 11 4 1 6 10–14 –4 13
13. Mainz 11 3 3 5 12–17 –5 12
14. Wolfsburg 10 1 7 2 10–13 –3 10
15. Hamburg 11 3 1 7 10–18 –8 10
16. Freiburg 11 1 5 5 6–21 –15 8
17. Werder Bremen 11 5 6 4–14 –10 5
18. 1. FC Köln 11 2 9 4–22 –18 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik