Légiósok: Futács örökké hálás lesz a Hajduk vezetőinek

Vágólapra másolva!
2017.07.20. 11:30
null
Futács Márkó jól érzi magát a spliti klubnál (Fotó: Hajduk)
A 2016–2017-es horvát labdarúgó-bajnokság egyik legnagyobb sztárja Futács Márkó volt: a magyar támadót a Hajduk Split szerződtette, és ugyan az első néhány fordulót még kihagyta sérülés miatt, végül gólkirályként zárta a szezont. A csatárral ezúttal a 24sata.hr portál készített interjút, amelyben mesélt családjáról, edzőjéről, a klubról és a szenzációs szurkolókról.

 

Futács egy hónapja vette feleségül barátnőjét, Gittát, akivel hosszú ideje együtt élnek, és nevelik másfél éves kislányukat, Miát.

„Az esküvő csak formalitás volt, hosszú ideje tart a kapcsolatunk, ő a lányom édesanyja, úgyhogy az életünkben nem túl sok minden változott meg. Ez csupán egy logikus lépés, legalizáltuk a kapcsolatunkat azzal, akit szeretünk” – nyilatkozta a horvát portálnak. Hozzátette, a gyűrűt sajnos minden mérkőzés előtt az öltözőben hagyja, hiszen a pályán nem viselhetnek ékszereket a játékosok.

 

The MAN of my Life , KING of my Dreams , MATE of my Soul #loveu4ever #mrandmrsfutacs

1,863 Likes, 7 Comments - Gitta Katona (@gittafutacs) on Instagram: "The MAN of my Life , KING of my Dreams , MATE of my Soul #loveu4ever #mrandmrsfutacs"



 

A Hajduknál töltött egy év boldoggá tette, és nem tartja lehetetlennek, hogy új szerződést ír alá a csapattal.

„Számomra a legfontosabb, hogy boldog vagyok, és jól érzem magam a klubnál. Split nagyszerű város, fejlődik a csapat, az edzők, a sportvezetők nagy munkát végeznek azért, hogy a Hajduk visszatérhessen a dicsőséges régi útra. Nyitott vagyok a szerződésem meghosszabbítására, hiszen ezektől az emberektől kaptam segítő kezet, ők bíztak bennem akkor is, amikor más már kételkedett abban, hogy visszatérhetek a pályára. Hittek bennem, amiért mindig hálás leszek” – nyilatkozta.

Szeretetteljesen beszélt a a szurkolókról, akik támogatják, és nagyon büszke a Hajduk ultráira, akik az elsők között rohantak önkéntes munkát vállalni, hogy a várost veszélyeztető erdőtűz oltásában részt vegyenek.

Különösen hálás Joan Carrillo edzőnek, akiről azt mondta, az egyik legjobb szakember, akivel valaha dolgozhatott. „Elhivatott edző, aki minden edzésre és mérkőzésre alaposan felkészül, kielemzi az ellenfelet. Mindig három lépéssel előttünk jár és hisz bennünk. Lehet vele nevetni, de a munkáját komolyan veszi. Sok edző távolságtartó a játékosaival, vele azonban barátként is lehet beszélgetni. Számomra ez nagyon fontos.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik