Légiósok: Futács először játszhat a Dinamo ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.22. 11:50
null
Futács ebben a szezonban a Dinamo elleni első három bajnokin nem játszott (Fotó: Instagram)
Ismét a kezdőcsapatban kaphat helyet Futács Márkó, a Hajduk Split magyar csatára, aki eltiltás, majd betegség után egy héttel ezelőtt, a Cibalia ellen csereként már 30 percet a pályán tölthetett. A szombati, Dinamo elleni idegenbeli rangadó azért is lesz fontos az életében, mert először játszhat a zágrábiak ellen.

A Slobodna Dalmacija emlékeztetett arra, hogy a Hajduk Split tavaly nyáron 1+1 éves szerződést kötött Futáccsal, amelynek értelmében a klubnak idén márciusban kellett döntenie arról, megköszöni az egy esztendőt a játékosnak, vagy automatikusan életbe lép az egyéves hosszabbítás opciója. A lap szerint utóbbi történt, így Futács továbbra is tanulhat horvátul és készülhet a nyári alapozásra.

„Remélem, az új szezon már július közepén megkezdődik a számunkra, mert ez azt jelentené, hogy megszereztük a harmadik helyet, és indulhatunk az Európa-liga selejtezőjében” – nyilatkozta.

A Hajduk nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt 50 ponttal a 4. helyen áll, hátránya jelenleg hat pont a harmadik pozíciót elfoglaló NK Osijekkel szemben (az eszékiek már pénteken letudták a 29. fordulóra kisorsolt meccsüket, 2–1-re győztek – pillanatnyilag eggyel több mérkőzést játszottak a Hajduknál).

A szombati rangadó az első lesz Futács életében, a felek ugyan háromszor is találkoztak már a szezonban, de a magyar csatár egyik meccsen sem játszhatott.

„Az augusztusi mérkőzésről lemaradtam térdsérülés miatt, aztán a következőt a kispadról néztem végig, legutóbb, decemberben a sárga lapjaim miatt nem játszhattam. De most itt a negyedik alkalom” – mondta Futács.

Szükség is lenne a csapat legeredményesebbjének góljaira, a Hajduk ugyanis a Dinamo elleni idei három mérkőzésén egyszer sem talált be (0–4, 0–0, 0–1). De meglepetés lenne a splitiek sikere, ugyanis legutóbb 2008. szeptember 21-én nyertek a Maksimir Stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik