Légiósok: Ezt már lezártam, most várok a lehetőségre – Lang Ádám

Vágólapra másolva!
2017.04.29. 11:09
null
Lang Ádám nem ijed meg senkitől, bárki legyen az ellenfél, megharcol a labdáért (Fotó: AFP)
Lang Ádám reméli, a bajnokság hajrájában visszakerül a csapatba, és a Dijon kiharcolja a bennmaradást – a magyar védő élvezi, hogy topligában játszik olyan zsenik ellen, mint a monacói csodagyerek Kylian Mbappé.

 

Lang Ádámék rendkívül fontos győzelmet arattak múlt szombaton az Angers ellen (3–2), amire nagyobb szükségük volt, mint az éhezőnek egy falat kenyérre. A Dijon azt megelőzően nyolc mérkőzésen maradt nyeretlen, és visszacsúszott a 19., kiesést jelentő helyre, a három pont megszerzésével azonban eggyel előrébb lépett, jelenlegi pozíciója osztályozót ér.

„Több mint két hónapot vártunk a sikerre – utalt a 24 éves hátvéd a Caen ellen február 11-én aratott 2–0-s győzelemre. – Az utóbbi időben messze voltunk a csúcsformánktól, ráadásul jó csapatok ellen játszottunk, és hiába alakítottunk ki helyzeteket, nem használtuk ki őket. Ez azonban már a múlté, kizárólag a ránk váró feladatokkal törődünk. Négy bajnokit kell még megvívnunk, és mindegyiken az életünkért, a bennmaradásért harcolunk.”

Vasárnap rendkívül nehéz mérkőzés vár az együttesre, az Európa-ligába igyekvő Bordeaux-t látja vendégül.

„Jól kezdtük a bajnokság hajráját, lélektanilag fontos volt az Angers elleni győzelem, de ahhoz, hogy a hétvégén is három pontot szerezzünk, bravúr kellene – folytatta a Nemzeti Sportnak nyilatkozó hátvéd. – Hazai pályán menni kell előre, és ha megfelelő önbizalommal vágunk neki a mérkőzésnek, meglepetést szerezhetünk. A sorsolásunk kedvező, a hátralévő négy fordulóban két olyan csapattal is játszunk, amelyik már különösebb tét nélkül várja a szezon végét, valamint Dijonban fogadjuk a szintén a kiesés elől menekülő Nancyt. Azon a találkozón sok minden eldőlhet.”

A kérdés csak az, hogy a bennmaradás kiharcolásában mekkora szerep jut a magyar futballistának. A hátvéd gyorsan beverekedte magát a kezdőcsapatba, ám az elmúlt egy hónapban kiszorult, legutóbb március 19-én lépett pályára.

„A tavasz valóban nem úgy alakult, ahogy terveztem, éreztem, hogy nem stimmel valami – ismerte el a Videoton korábbi játékosa. – Túl sokat agyaltam, az volt a gond, a külső tényezők megzavartak. Ha mondjuk mérkőzés közben észrevettem, hogy a vezetőedző a kispadnál egy-egy szituáció után idegesen reagál, a következő helyzetnél már csak azon járt az eszem. Időbe telt, míg feldolgoztam, és rájöttem, nem szabad ezzel törődni. Ezt már lezártam, csakhogy közben más került a helyemre, úgyhogy most várok a lehetőségre. Összességében viszont nincs okom panaszra. A francia élvonalban, topbajnokságban játszom, ami előrelépés a karrieremben. Erős csapatok, zseniális játékosok vesznek körül, akikkel összemérhetem a tudásomat.”

„Folyamatosan fejlődöm, a francia futball dinamikusabb, gyorsabb, mint a magyar, több lépéssel előre kell gondolkodni, úgyhogy jó helyen vagyok. Hogy mást ne mondjak, játszottam a Barcelonát négy-nullára legyőző PSG és a Bajnokok Ligája-elődöntős Monaco ellen is, márpedig mindkét együttesben hemzsegnek a jobbnál jobb támadók: Di María, Cavani, Falcao, Bernardo Silva vagy a legújabb csodagyerek, Kylian Mbappé. Elképesztően tehetséges a srác. A legjobb pedig az az egészben, hogy mindenkinek más és más az erénye, szép feladat belőlük külön-külön felkészülni, nagyon élvezem. Bízom benne, a következő idényben is szembekerülök velük, mert az azt jelentené, hogy kiharcoltuk a bennmaradást” – zárta gondolatait a magyar védő.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
35. FORDULÓ
Április 30., vasárnap

17.00: Dijon–Bordeaux

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik