Légiósok: csalódott a magyar gólkirály, kérdéses a hosszabbítás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.14. 08:37
A helyezéssel nem, a játékpercekkel azonban elégedetlen Simon Attila. Bár a Wolfsberg a második helyen telel az osztrák élvonalban, a sikeres szerepléshez eddig nem sokat tudott hozzátenni a Pakstól szerződtetett támadó, aki tizenkilenc forduló alatt nyolcszor lépett pályára, ám a neki jutó 244 percben nem sikerült megszereznie első gólját a klubban.

„Csalódott vagyok, hogy ilyen kevés lehetőség jutott, hiszen a kezdet rendkívül biztatóan alakult – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Simon Attila. – A Chelsea elleni edzőmeccsen és az Austria Wien elleni első bajnokimon is gólpasszt adtam, utána azonban többnyire csak tíz-húsz percnyi lehetőséget kaptam, ennyi idő alatt pedig nehéz megmutatni, mit tudok valójában. Ráadásul kétszer is akkor szerepeltem kezdőként, amikor rendkívül gyengén futballoztunk, s a szezon legrosszabb játékát nyújtottuk. A felejthető teljesítményem miatt nem tudtam segíteni a csapatnak, ugyanakkor előretolt csatárként nagyban függök attól, hogyan futballoznak a társaim. Távol álljon tőlem, hogy rájuk hárítsam a felelősséget, egyszerűen szoknom kellett az impulzusokat. Kicsit későn érkeztem a klubhoz, addigra már nagyjából kialakult a játékunk, s mivel az első tizenegy meccsünkből kilencet megnyertünk, a szakmai stábnak nem kellett változtatnia a kezdőn."Simon Attila. – A Chelsea elleni edzőmeccsen és az Austria Wien elleni első bajnokimon is gólpasszt adtam, utána azonban többnyire csak tíz-húsz percnyi lehetőséget kaptam, ennyi idő alatt pedig nehéz megmutatni, mit tudok valójában. Ráadásul kétszer is akkor szerepeltem kezdőként, amikor rendkívül gyengén futballoztunk, s a szezon legrosszabb játékát nyújtottuk. A felejthető teljesítményem miatt nem tudtam segíteni a csapatnak, ugyanakkor előretolt csatárként nagyban függök attól, hogyan futballoznak a társaim. Távol álljon tőlem, hogy rájuk hárítsam a felelősséget, egyszerűen szoknom kellett az impulzusokat. Kicsit későn érkeztem a klubhoz, addigra már nagyjából kialakult a játékunk, s mivel az első tizenegy meccsünkből kilencet megnyertünk, a szakmai stábnak nem kellett változtatnia a kezdőn."

„Áprilisig kell jelezniük a vezetőknek a hosszabbítási szándékukat, egyelőre nem tárgyaltunk egymással. A következő szezon keretének kialakítását az is befolyásolja, hogy sikerül-e kilépnünk a nemzetközi porondra. Mondjuk a második hellyel alaposan túlteljesítenénk az elvárást, az idény előtt nem is álmodoztunk érmes helyekről. A remek kezdésünk után megléptünk a mezőnytől, sajnos utána az Altach, a Rapid Wien és a Sturm Graz is megközelített minket, de a dobogóról semmiképp sem szeretnénk lemaradni. Ami biztos: nem adom fel, tavasszal megharcolok a helyemért, még többet dolgozom. Akár marasztalnak, akár nem, a szezon végén emelt fővel szeretnék visszatekinteni a szezonra" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik