Légiósok: Csak a Vidibe jönnék haza – Nikolics

SZÖLLŐSI GYÖRGY (Chicago)SZÖLLŐSI GYÖRGY (Chicago)
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 11:51
null
Nikolics Nemanját még egy évig szerződés köti a chicagói klubjához (Fotó: Imago)
A tavalyi gólkirálynak az alapszakasszal befejeződött az MLS 2018-as idénye, jövőre pedig lejár a szerződése Chicagóban, és már gondolnia kell a jövőjére.

Percekkel azután, hogy múlt vasárnap, téli hidegben vége lett a Chicago Fire–D. C. United mérkőzésnek (0–0) az MLS alapszakaszának utolsó fordulójában, Nikolics Nemanja, a liga tavalyi gólkirálya mintegy mentegetőzve ecsetelte a clevelandi Bocskai Rádió riporterének, valamint a miatta kilátogató magyar szurkolóknak, hogy sajnos nem minden idény sikerülhet olyan jól, mint például a 2017-es, amely kiemelkedő év volt a legutóbbi időszakban amúgy szerényebb eredményekhez szokott chicagóiak történetében.

Akkor nem kis részben tulajdonították az alapszakasz harmadik helyét a Legia Warszawától érkező lengyel gólkirálynak, a magyar válogatott Nikolics Nemanjának, aki mindjárt az első idényben a legjobb góllövő lett az MLS-ben is. Huszonnégy gólt szerzett 2017-ben, ezzel megelőzött mindenkit az észak-amerikai profi ligában, idehaza pedig ő lett az év labdarúgója. A Chicago Fire azonban az idén visszasüllyedt a honfitársunk érkezése előtt jellemző szintre, a Keleti csoport tizenegy csapatából a 10. helyen végzett. A házi gólkirály ezúttal is a magyar futballista lett, sőt 15 gólja nem is nevezhető szerény teljesítménynek, ő azonban egyáltalán nem elégedett vele.

„Sőt elégedetlen vagyok, ez kevés, nagyon kevés – mondta a Nemzeti Sportnak őszintén a válogatottságot az év közben lemondó csatár, aki azóta próbál a rengeteg utazással járó amerikai bajnokságra összpontosítani, kevés szabadidejét pedig a családjával tölteni. – Aki ismer, tudja, mennyire fontos nekem a játék, a gól, a győzelem. Nem is panaszkodhatok, hogy nem voltam sikeres az elmúlt években, de ez a mostani tizedik hely csalódás, és a magam tizenöt góljával sem vagyok elégedett, még ha a csapat helyezését nézve nem is lett volna reális sokkal többet szereznem.”

Nikolics Nemanja két gyermekével és a harmadikkal várandós feleségével él az amerikai nagyvárosban, és nagyon jól érzik magukat.

Fotó: Tumbász Hédi
Fotó: Tumbász Hédi

„Fantasztikus az ország, a város, ahol élünk, a futball is egyre népszerűbb, egyre erősebb, a legutóbbi idegenbeli meccsünket például hetvenezres közönség előtt játszottuk Atlantában. Azonban már csak egy év van hátra a szerződésemből, és természetes, hogy egyre többet gondolok arra, miként szeretném folytatni a pályafutásomat.”

Arra a felvetésünkre, hogy az MLS-en és Chicagón kívüli megoldás is eszébe jutott-e, Nikolics Nemanja így válaszolt: „Jó itt, és szeretnék még több gólt szerezni, még több rekordot megdönteni a Fire és az MLS történetében, de erre a leginkább akkor van esélyem, ha rájátszásba jutó, meghatározó, erős csapatunk van. Kiesni itt persze nem lehet, de azt sem szeretném, ha megint le kellene mondanunk a rájátszásról, inkább újabb trófeákért szeretnék küzdeni. Remélem, így lesz, és még sikeres idények várnak rám Amerikában. Ha másként alakul, és előbb vagy utóbb visszamegyek Európába, akkor igazából csak egy klubban szeretnék játszani – ez pedig a Vidi. Igen, csak Fehérvárra mennék haza.”

Mint a támadó elmondta, hiába született a mai Magyarország határain kívül, és noha büszke apai ágon szerb származására is, az otthont ma már leginkább Székesfehérvár jelenti neki, ahol először lett bajnok, gólkirály, majd válogatott. Itthoni lakásuk ma még Kaposváron van, de szeretne családjával hosszabb távon Fehérváron letelepedni, már érdeklődött is, hogy a városban miként folytathatnák az angol nyelv tanulását a gyermekei, ha egyszer hazajönnek...

Burcsa Győző sportigazgatósága idején Nikolics Nemanja nem úgy távozott a Videotontól 2015 nyarán a Legiához, ahogyan azt ő és a szurkolók elképzelték. Azóta azonban többször beszélt a vezetőkkel, és úgy érzi, megmaradt a jó kapcsolata a klubbal, amely ma is kitüntetett helyet foglal el a szívében, és amelynek színeiben egyszer még szívesen játszana. Sokan kérdezik manapság is tőle, nem várható-e a visszatérése a válogatottba, de mint mondja, hosszas töprengés után nagyon nehéz döntést hozott, amelyet nem változtat meg, s ezt megbeszélte Marco Rossi szövetségi kapitánnyal is, akinek nagyon szurkol, hogy sikeres legyen a magyar nemzeti együttessel.

„Még egy rövid összejövetelünk volt az alapszakasz befejező meccse után – mondta végül Nikolics Nemanja. – Aztán a klub mindenkit elengedett szabadságra. Egyelőre itt kirándulunk, pihenünk Amerikában, majd otthon folytatódik a szabadság, és kimegyek a Vidi–Chelsea Európa-liga-meccsre is...”

Egyelőre csak szurkolóként.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik