Légiósok: Bogdán Ádám a liverpooli helyzetéről beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.18. 08:23
null
Bogdán Ádám még nem jelenti ki, hogy a nyáron elhagyja Liverpoolt (Fotó: Action Images)
Nincs könnyű helyzetben Bogdán Ádám, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool kapusa, aki csak az U21-eseknél kap lehetőséget. Még nem tudja, mit hoz számára a nyári átigazolási időszak, de addig is szeretne kölcsönbe menni – már közel volt hozzá, hogy ez sikerüljön.

„Szeretnék kölcsönbe menni. Közel voltam az egyik csapathoz, de végül nem jött össze – mondta Bogdán a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Most az U21-es csapatnál védek, nem ideális a helyzet, de a mérkőzések irama, színvonala nagyon jó. Ez maradt, ebből szeretném kihozni a maximumot.”

A magyar kapus elmondta, milyen esélye van arra, hogy visszakerüljön az első csapatba.

„Ahhoz kiállítás vagy sérülés kell. Nem hiszem, hogy közelebb tudok kerülni a szezon végéig ahhoz, hogy visszakerüljek. Nem tudom kimondani, hogy a nyáron elhagyom a Liverpoolt. Több lehetőség van akkor is, ha így alakul. Lehet maradni, kölcsönbe menni vagy végleg távozni. A nyáron leülünk és megbeszéljük. Nagyon szeretem Angliát, szívesen maradnék, de ezzel kapcsolatban sem tudok biztosat mondani, nyitott vagyok minden lehetőségre.”

Bogdán is meghívót kapott a horvátok elleni felkészülési mérkőzésre készülő keretbe és szeretne bizonyítani Bernd Storck szövetségi kapitánynak.

„Örülök, hogy ott van a nevem a keretben. Lesz egy hetem bebizonyítani, hogy attól függetlenül, hogy nem játszom a felnőtteknél, ugyanolyan jó kapus vagyok. Hogy az Eb segíthet-e azon, hova kerülök a nyáron? Ha lesz lehetőségem védeni, akkor igen, ha nem, akkor nem hiszem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik