Légiósok: „Azt mondták, úgy nézek ki, mint egy kapus”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 10:29
null
Hutvágner Gergely úgy érzi, sokat fejlődött a Sampdoriánál (Fotó: http://www.digisport.hu)
Egy-két év múlva szeretnék én is odakerülni a korosztályos válogatott keretébe első vagy második számú kapusként – többek között ezt nyilatkozta Hutvágner Gergely, a Sampdoria labdarúgója a Digi Sport híradójának, a Sport 24-nek.

 

Mint korábban beszámoltunk róla, a Sampdoria benevezte a 16 éves magyar kapust a Napoli elleni bajnokira a Serie A utolsó fordulójában.

„Edzettünk-edzettünk keményen, egyszer csak felkerültem a nagycsapathoz – nem is tudom, hogyan –, és akkor azt mondták, úgy nézek ki, mint egy kapus. Sokat fejlődtem, amióta itt vagyok” – mondta Hutvágner Gergely, hozzátéve, hogy Emiliano Viviano sérülése is kellett ahhoz, hogy bekerüljön a keretbe az idényzáró bajnokin.

„Az utolsó mérkőzésnek már nem volt tétje, és a másik U19-es kapussal, a litván Titas Krapikasszal együtt beneveztek a keretbe, ő egy évvel idősebb nálam. A Napoli ellen én voltam a harmadik számú kapus, nagy élmény volt ez számomra” – folytatta az annak idején Dunaharasztiból induló fiatal.

„Egy-két éve még a FIFA videojátékában vettem meg a csapatomba azokat a játékosokat, akikkel most együtt voltam. Nem is tudtam, hogyan kellene most arra reagálni, hogy ott futkorásznak mellettem olyan nagy nevek, mint Insigne, Callejón vagy a kapus Reina. Ő rá is lépett a lábamra a félidőben véletlenül” – mondta mosolyogva Hutvágner, aki elárulta azt is: Gianluigi Buffon a példaképe, szerinte a stílusuk közel van egymáshoz.

A válogatottság nagyon is érdekli a fiatalembert, bár úgy látja, mostanság mintha elfelejtették volna.

„Bernd Storck nem sokat tud rólam, idén nem is hívtak meg az U17-esek Eb-keretébe, szerintem elég alul állok a rangsorban, most nem láttak egy évig. Ha be fognak hívni, azon leszek, hogy megmutassam, mennyit fejlődtem az utóbbi időben. Egy-két év múlva szeretnék én is odakerülni a korosztályos válogatott keretébe első vagy második számú kapusként” – fogalmazott a Sampdoria tehetsége.

Forrás: DIGI Sport – Sport 24 híradó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik