Légiósok: A kérőm nem tudott kivel egyeztetni a Wislánál – Guzmics

Vágólapra másolva!
2016.10.21. 11:43
null
Guzmics Richárd a nyáron nem váltott klubot és bajnokságot. Talán majd januárban (Fotó: przegladsportowy.pl)
Guzmics Richárd után a nyáron élénk volt az érdeklődés az átigazolási piacon, a Wisla Kraków magyar labdarúgója azonban nem váltott klubot. A meghiúsult lehetőségnek rendhagyó oka van.

 

„A Pescarával folytatott tárgyalásokban eljutottunk arra a pontra, hogy az olasz klub már bejelentette: másnap orvosi vizsgálaton veszek részt és aláírom a szerződést – elevenítette fel a két hónappal ezelőtti eseményeket Guzmics a przegladsportowy.pl-nek. – Végül nem jött össze az átigazolás, mert a Wislánál a helyzet akkoriban eléggé komplikált volt. Az olasz kérők nem tudtak kivel egyeztetni a transzferem véglegesítéséről, és nem tudtak tovább várni.”

A krakkói együttesnél augusztusban volt tulajdonosváltás, Guzmics ügyét nem sikerült lezárni.

„Az ügynököm folyamatosan biztatott, hogy minden rendben lesz, én csak csomagoljak. Az olaszok ajánlata a Wislának és nekem is megfelelő volt, szakmailag a Serie A egy következő lépés lett volna számomra. Gondolatban már Olaszországban jártam, a valóságban azonban Krakkóban voltam és maradtam, és el kellett rendezzem a gondolataimat” – mondta a lengyelek védője.

„Richárdon érezhető volt a csalódottság, hogy nem jött össze a váltás, de a térdével is voltak problémái” – mondta Dariusz Wdowczyk, a Wisla edzője.

„Már szeptember volt, amikor ismét a futballra tudtam koncentrálni – emlékezett Guzmics. – Végül sikerült visszanyernem a formámat, és a csapat is egyre jobban kezdett teljesíteni. Megszereztem az első gólomat a lengyel bajnokságban, a csapattársak mondták is: remek alkalom, hogy meghívjam őket szusizni.”

A honlap mindezt azzal egészíti ki, hogy a krakkóiaknál azért így sem teljesen kerek a történet: a klub tartozik a játékosoknak. Utóbbiak erről legutóbb kedden egyeztettek a menedzsmenttel. A vezetőség türelmet kért, a hétre várják a pénzügyi segítséget. Amennyiben nem sikerül anyagilag stabilitást teremteni, többen elhagyhatják a krakkói klubot. Így Guzmics is, akinek a nyáron lejár a szerződése.

„Erről most nem szeretnék bővebben beszélni, mert a futballra akarok koncentrálni. Talán télen majd leülünk tárgyalni – mondta a magyar válogatott alapembere, aki kitért a vb-selejtezőkre is. – A lettországi mérkőzést mindenképpen meg kellett nyerjük, hogy versenyben maradjunk. Feröer nem olyan gyenge csapat, amilyennek gondolják. De azt a lengyelek is megállapíthatták a válogatott a kazahok és az örmények elleni találkozóját követően, hogy nincs könnyű ellenfél.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik