Légiósok: az MU megfigyelője is látta Lovrencsicset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.28. 09:53
Péntek este a vendég Wisla Kraków felett aratott 3–0-s győzelemmel kezdte a lengyel élvonal felsőházi rájátszását a Lech Poznan, s a hazaiak ragyogó teljesítményét a tizenkilencezer szurkoló mellett páholynyi játékosmegfigyelő is látta.

A PilkaNozna értesülése szerint három poznani labdarúgóra voltak kíváncsiak az angol Manchester Unitedtől, a német Hamburgtól, a francia Bordeaux-tól, a skót Celtictől, a török Kasimpasától és az olasz Chievótól érkező megfigyelők, a 22 éves lengyel Marcin Kaminskira (hátvéd), a 19 esztendős Karol Linettyre (középpályás) – rá már a két madridi egyesület, az Atlético és a Real is felfigyelt –, valamint Lovrencsics Gergőre.

Habár a 25 éves magyar szélső pénteken csak a 75. percben állt be kézsérülése miatt, maradandót alkotott a mérkőzésen, hiszen három perccel pályára lépését követően gólpasszt adott (így lett 3–0), majd a folytatásban még kétszer hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe társait – de csak szinte.

Lovrencsics 2012 nyarától erősíti a Lech együttesét, azóta hetvenegy tétmérkőzésen tizenöt gólt szerzett, tizennyolcat pedig előkészített, a nemrégiben véget érő alapszakaszban kilenc gólpasszával – holtversenyben – a vonatkozó rangsor élén végzett. A kétszeres válogatott futballista poznani szerződése 2016. június 30-ig érvényes, bár ha így folytatja, nem biztos, hogy ki is tölti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik