Légiósok: a kölcsönadott Köteles nem hibáztat senkit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.02. 14:11
Mint ismert, Köteles László a 2016–2017-es idényt kölcsönben a Beverennél tölti. A Genk magyar kapusa az előző idényben elveszítette a kezdő posztját Marco Bizot-val szemben, így a több játéklehetőség reményében váltania kellett. 

„Lökést adott ahhoz, hogy nyolc év után új környezetbe kerüljek. Nyílt titok, hogy a Genknél akartam befejezni a pályafutásomat. Nem ez lesz a helyzet, de nem hibáztatok senkit” – idézi Köteles Lászlót a voetbalbelgie.be.

A magyar kapus számára lesznek ismerős arcok a Beverennél, Siebe Schrijvers például hozzá hasonlóan az új szezonra érkezett kölcsönbe.

„Siebe már mondta, örül, hogy a csapathoz érkeztem. Ismerem még Jonathan Manangát is, aki szintén volt a Genkben. Jó benyomásaim vannak a klubról, tetszik a családias légkör. A verseny ugyanakkor nem kisebb, nincs garantált helyem, de határozottan meglesz az esélyem.”voetbalbelgie.be.

A magyar kapus számára lesznek ismerős arcok a Beverennél, Siebe Schrijvers például hozzá hasonlóan az új szezonra érkezett kölcsönbe.

„Siebe már mondta, örül, hogy a csapathoz érkeztem. Ismerem még Jonathan Manangát is, aki szintén volt a Genkben. Jó benyomásaim vannak a klubról, tetszik a családias légkör. A verseny ugyanakkor nem kisebb, nincs garantált helyem, de határozottan meglesz az esélyem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik