Légiósok: A kispadra kerültem, de jól reagáltam a helyzetre – Sallói

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 11:13
null
Sallói Dániel boldog lehet, hiszen remek formában futballozik (Fotó: Reuters)
Sallói Dániel, a Sporting Kansas City magyar légiósa kiváló hetet zárt, és két világklasszis legenda mellett bekerült az MLS-nél a forduló álomcsapatába is.

Sallói Dániel, a Spor­ting Kansas City játékosa nem csupán győztes csapat tagja lehetett Dallasban, de remek gólt is szerzett, s a teljesítményét a szakértők is díjazták. A 22 esztendős magyar légiós a mérkőzés 45. per­cében, 0–0-s állásnál talált be a texasiak kapujába, amikor a kapusról kipattanó labdát tíz méterről gurította be a jobb alsó sarokba.


A Kansas City 3–0-ra győzte le az FC Dallast, s a magyar csatár a harmadik gólban is nagy szerepet vállalt, ő harcolta ki a tizenegyest, amelyet Johnny Russell értékesített.

A Németh Krisztiánt is foglalkoztató (a csatár a 91. percben állt be csereként) Sporting Kansas City ezzel a sikerrel átvette a vezetést a Nyugati főcsoportban, de még mindig nem biztos, hogy a konferencia első két helyének valamelyikén végez. Ez azért lenne fontos, mert akkor a rájátszás első körében nem kellene pályára lépnie, hanem csak a főcsoport-elődöntőben kapcsolódna be a playoff küzdelmeibe.

Az SKC az alapszakasz utolsó játéknapján a főcsoport második helyén álló Los Angeles FC-vel csap össze hazai pályán (döntetlennel biztosan az első kettőben végezne nyugaton, ha viszont kikap, könnyen lehet, hogy visszacsúszik a harmadik pozícióba).

Sallói Dánielnek egyébként is kimagasló hete volt az előző, hiszen a hétközi fordulóban, a Vancouver Whitecaps otthonában elért 4–1-es győzelemből két góllal vette ki a részét. A hetet az koronázta meg, hogy az MLS beválasztotta őt a 34. forduló válogatottjába. A liga által hétfőn közzétett „dream teamben” így néz ki a csatársor: Rooney, Ibrahimovic, Sallói. A fiatal magyar játékos a közösségi médiában megosztotta az álomcsapat pályarajzát, annyi hozzászólással: Sallói, Zlatan, Rooney? Nem rossz társaság”.


Lapunk megkeresésére így foglalta össze érzéseit: „Nagyon boldog vagyok, mert bár voltam már néhányszor a forduló válogatottjában, sohasem ilyen rangos társaságban. Nagyon fontosak voltak ezek a gólok azért is, mert harcolnom kell a helyemért a csapatban. Amikor hazautaztam a válogatotthoz, a helyemen játszó csapattársam két gólt szerzett és két gólpasszt jegyzett, így néhány meccsre a kispadra kerültem. De jól reagáltam a helyzetre, küzdöttem, még inkább odatettem magam, és ez a két meccsen szerzett három gól jó érv amellett, hogy én maradjak a csapatban. Remélem, hogy kitart a jó formám egy ideig, mert nagyon fontos mérkőzések várnak ránk az alapszakaszban, szeretnénk sokáig menetelni. Fontos lenne, hogy kiemeltként jussunk be, mert akkor nyernénk egy kört, és máris a legjobb nyolc között lennénk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik