Légiósok: 11 km, 170 labdaérintés, két gól, egy gólpassz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.10. 13:28
Mint beszámoltunk róla, Huszti Szabolcs két góllal és egy gólpasszal segítette a Csangcsun Jatajt a 3–1-es sikerhez, de ezeken felül is kiválóan játszott Axel Witselék ellen. 

A 34 éves magyar futballista hétszer kísérelte meg bevenni a Tiencsin Csüancsien kapuját, négyszer találta el azt, ebből kettő gól lett. Emellett tíz fontos passzt mutatott be és négy sikeres áttörése volt, mindkettővel kiemelkedett.

A középpályás összesen 170-szer ért labdába, 46-szor passzolt, 21-szer előrefelé, 72 százalékos pontossággal, kulcspasszaiból egy gól is összejött ugyebár.

Huszti emellett a mezőnymunkából is alaposan kivette a részét, 10 970 métert futott, közte 41 magas intenzitású (legalább 21 km/h-s sebességű) futással, amelyekből 634 métert haladt, továbbá volt 14 sprintje (legalább 24 km/h), amiből 317 méter jött össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik