Légióskörkép: Németh és Huszti betalált, Kleinheisler először kezdett, Dzsudzsák padozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 21:19
null
Huszti Szabolcs szép gólt lőtt, de csapata kikapott (Fotó: Action Images)
A nyári labdarúgó Eb-hez közeledve a Nemzeti Sport Online-on hétről hétre igyekszünk összefoglalni légiósaink elmúlt heti teljesítményét, kiemelt figyelmet fordítva a válogatott játékosokra, hogy megfelelő képet kapjunk formájukról. Kalmár Zsolt (FSV Frankfurt), Stieber Zoltán (Nürnberg), Vadócz Krisztián (Perth Glory) és Németh Krisztián (al-Garafa) is bemutatkozott új csapatában, utóbbi játékos gólt is szerzett, míg Kleinheisler László először volt a Werder Bremen kezdőcsapatának tagja Bundesliga-mérkőzésen.

ANGLIA

A Liverpool első csapatának keretéből kiszoruló Bogdán Ádámot újabb csalódás érte, hiszen a „vörösök” nem nevezték be az Európa-liga tavaszi küzdelmeire. A magyar válogatott játékos vasárnap az U21-es együttes mérkőzésén jutott lehetőséghez, és bár három gólt kapott, a tartalékcsapat edzője dicsérő hangon beszélt a teljesítményéről.

Az angol másodosztályban Tőzsér Dániel öt forduló után ismét lehetőséget kapott a Queens Park Rangersben, amely hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Ipswich Townt. A találkozó egyetlen gólja a középpályás becserélése után született. Tőzsér november 3-a óta most töltötte a legtöbb időt a pályán bajnoki mérkőzésen.

AUSZTRÁLIA

Vadócz Krisztián bemutatkozott a Perth Gloryban, amely idegenben 1–0-ra legyőzte a Wellington Phoenixet. Az ezt megelőzően a spanyol másodosztályú Alavés alkalmazásában álló középpályás – Sándor Györggyel egyetemben – végigjátszotta a meccset, és sárga lapot kapott.

NÉMETORSZÁG

Kleinheisler László először került be a Werder Bremen kezdőcsapatába a Bundesligában, de a találkozó nem úgy sikerült számára, ahogyan eltervezte, hiszen a Weser-parti csapat 5–1-re kikapott a Mönchengladbach vendégeként. A magyar középpályás 75 percet töltött a pályán, teljesítménye megosztotta a szakértőket.

A német élvonalba télen visszatérő Huszti Szabolcs megszerezte az első gólját a tavaszi szezonban, ám az Eintracht Frankfurt így is simán kikapott (2–4) a Stuttgartól. Szalai Ádám, a Hannover csatára végigjátszotta volt csapata, a Mainz elleni bajnokit (0–1), gólt ezúttal sem szerzett.

A Bundesliga 2.-ben Stieber Zoltán (Nürnberg) és Kalmár Zsolt (FSV Frankfurt) is debütált új csapatában, sőt pályára lépett Gulácsi Péter is, aki ebben a szezonban először állt az RB Leipzig kapujában bajnoki meccsen. A 25 esztendős kapus Fabio Coltorti sérülése miatt a 33. percben szállt be az Eintracht Braunchsweiggel szemben megnyert találkozón (2–0), és nem kapott gólt. Friss hír, hogy a svájci futballistára vállsérülése miatt egy hónap kihagyás vár, ebben az időszakban Gulácsi bizonyíthat a lipcsei együttes szakmai stábjának.

OLASZORSZÁG

A Palermo csatára, Balogh Norbert a múlt héten lebetegedett, ezért a Milan (0–2) és a Sassuolo (2–2) elleni találkozón sem játszhatott. A Serie B-ben Adorján Krisztián és Tamás Krisztián a kispadról nézte végig együttese legutóbbi meccsét.

TÖRÖKORSZÁG

Amióta a Bursasporhoz szerződött, másodszor fordult elő, hogy Dzsudzsák Balázs kiszorult a kezdőcsapatból török bajnoki mérkőzésen – sőt csereként sem állt be –, de az első ilyen alkalom során eltiltását töltötte, míg ezúttal edzői döntés miatt maradt ki. A bursai gárda több mint egy félidőt emberhátrányban játszva, kétgólos előnyét leadva 3–3-as döntetlenre végzett az Istanbul Basaksehirrel.

SVÁJC

Az őszi idényben többnyire mellőzött Vanczák Vilmos ebben az évadban ötödször kapott helyet a Sion kezdőjében élvonalbeli találkozón, és teljesítményét nem érhette kritika, hiszen az együttes kapott gól nélkül, 1–0-ra nyert Zürichben. A csapat másik magyar légiósát, Mervó Bencét nem nevezték a mérkőzésre.

KATAR

Németh Krisztián góllal mutatkozott be a katari első osztályban. A Sporting Kansas Citytől az al-Garafához szerződő csatár a kispadon kezdte az al-Arabi elleni bajnokit (2–3), de már a 37. percben beállt, és a meccs hajrájában elkönyvelte az első találatát a Közel-Keleten – majd néhány perccel később ismét betalált, de ezt a gólt a játékvezető les miatt nem adta meg. Németh középmezőnyhöz tartozó csapata a hétvégén a tabella második helyén álló al-Dzsais otthonában folytatja szereplését.

Németh gólja 0:50-nél


أهداف مباراة العربي والغرافة بدوري نجوم قطر by al-sharqportal

TOPLÉGIÓSOK* TÉTMÉRKŐZÉSEI AZ ELŐZŐ HÉTEN
Légiós Klubcsapata Csapata ki ellen játszott?* Hány percet? Gól, gólpassz, lapok
Bogdán Ádám Liverpool
(angol)
Leicester City 0–2, idegenben
nem nevezték
Sunderland 2–2
nem nevezték
Manchester City U21 0–3
90

Tőzsér Dániel QPR
(angol 2. osztály)
Ipswich Town 1–0 31
Sándor György Perth Glory (ausztrál) Wellington Phoenix 1–0, i.
90
Vadócz Krisztián Perth Glory (ausztrál) Wellington Phoenix 1–0, i. 90
sárga lap
Köteles László Genk
(belga)
Standard Liege 1–1, Belga Kupa
kispados volt
Mouscron-Péruwelz 1–0, i.kispados volt
Otigba Kenneth Heerenveen (holland) Twente 1–3
90
Vida Kristopher De Graafschap (holland) NEC Nijmegen 1–1
15
Huszti Szabolcs E. Frankfurt (német) VfB Stuttgart 2–4
90 gól
Kleinheisler László Werder Bremen (német) Mönchengladbach 1–5, i.
75

Szalai Ádám Hannover (német) Mainz 0–1
90

Kalmár Zsolt
FSV Frankfurt (német, II.)
Karlsruhe 1–1, i.
21

Gulácsi Péter
RB Leipzig (német, II.)
Braunschweig 2–0
57

Stieber Zoltán
Nürnberg (német, II.)
1860 München 1–0, i.
62

Simon Krisztián
1860 München (német, II.)
Nürnberg 0–1
nem nevezték

Nagy Dániel
Würzburger Kickers (német, III.)
VfB Stuttgart II 0–0
60

Balogh Norbert Palermo
(olasz)
Milan 0–2
nem nevezték

Sassuolo 2–2, i.
nem nevezték

Adorján Krisztián Novara
(olasz, II.)
Avellino 4–1
kispados volt

Tamás Krisztián
Spezia (olasz, II.)
Perugia 0–0, i.
kispados volt

Megyeri Balázs Getafe
(spanyol)
Málaga 0–3, i.
kispados volt

Dzsudzsák Balázs Bursaspor (török) Istanbul Basaksehir 3–3
kispados volt

Futács Márkó Mersin Idman Yurdu (török)
Kayserispor 1–0, i.
nem nevezték

Vanczák Vilmos
Sion (svájci)
Zürich 1–0, i.
90

Mervó Bence
Sion (svájci)
Zürich 1–0, i.
nem nevezték
Németh Krisztián
al-Garafa (katari)
al-Arabi 2–3
53

gól

*Toplégiós: külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, vagy válogatott-kerettagságig jutó légiós.
Azoknál a légiósoknál, akik nem az élvonalban szerepelnek, ezt külön jeleztük, ahogy azt is, hogy ha nem bajnoki meccsről volt szó.
Az eredményeket mindig a magyar légiós csapatának szemszögéből írtuk fel, az idegenbeli meccseket i. betűvel jeleztük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik