„Kádár csúcsformában van; Holman önbizalmával volt a gond”

KÁNTOR BARNABÁS (POZNAN)KÁNTOR BARNABÁS (POZNAN)
Vágólapra másolva!
2016.03.07. 21:09
null
A háromból ketten maradtak – Holman Debrecenben talált magára (Fotók: Veres Viktor)
Immár harmadik alkalommal adott interjút a Nemzeti Sport Online-nak Piotr Rutkowski, a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Lech Poznan alelnöke. A klubvezető véleménye szerint Holman Dávidnak meg kell tanulnia, hogy napról napra bizonyítania kell, de nem tartja csalódásnak, hogy kölcsönvették a Ferencvárostól. Kádár Tamással nagyon elégedett, az együttes kulcsjátékosának tartja, ahogy Lovrencsics Gergőt is, de a szélsőtől többet vár el. Ennek ellenére meghosszabbítaná nyáron lejáró szerződését. Exkluzív interjúnkat olvashatják.

 

Legutóbb a Videoton elleni Európa-liga-selejtezőt követően volt lehetőségünk beszélgetni, akkor nagyon gyengén állt a bajnokságban Lech Poznan, címvédőként sereghajtó is volt a tabellán.
– Így igaz, akkor nagyon nehéz helyzetben voltunk – ismerte el Piotr Rutkowski a Nemzeti Sport Online kérdésére. – Először is azért, mert júliustól decemberig minden héten két meccset kellett játszanunk. Ez túl sok volt a számunkra, az akkori vezetőedző, Maciej Skorza ráadásul nem is rotálta túl sokat a csapatot, így a bajnokságban visszaestünk az utolsó helyre. Az viszont már akkor világos volt, nagy potenciál van ebben a csapatban, erős együttesünk van, sok kiváló játékossal.

– Most azonban már az ötödik a csapat, mi a cél a szezon végére?
– Visszaálltunk a heti egy meccsre és újra harcolni tudunk azért, hogy a topcsapatok között legyünk. Hamarosan jön a rájátszás, bármi megtörténhet, de mindenképpen szeretnénk kiharcolni az indulás jogát az európai kupaporondon.

– A szezon közben eggyel kevesebb magyar lett a klubnál, Holman Dávid kölcsönidőszaka az év végén lejárt. A magyar játékosnak nem sikerült kiharcolnia, hogy rendszeresen csapattag legyen, kudarcnak tekintik a szerződtetését?
– Nem, egyáltalán nem okozott csalódást, mivel nagyszerű srác. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha meglesz a kellő magabiztossága, és olyan edző veszi a szárnyai alá, aki bízik benne, akkor megmutatja, milyen tehetséges labdarúgó. A képességeivel semmi probléma nincsen, csak nem volt könnyű beilleszkednie, valamint a konkurencia is igen nagy volt a posztján. Az önbizalma nem volt rendben, ha az meglesz, biztosan sokra viszi majd. Meg kell tanulnia, hogy minden edzésen keményen kell dolgoznia, kitartónak kell lennie. Ha pedig megkapja az esélyt, élnie kell vele. A futballban sohasem szabad feladnod, ez pedig különösen igaz azokra a helyzetekre, amikor nagy a konkurencia, napról napra meg kell mutatnod magad. Ezt neki még nagyon nehéz volt megértenie.

– A vasárnapi meccsen úgy láttam, Kádár Tamás kiválóan játszott, egyetért ezzel a kijelentéssel?
– Mi az hogy?! Kádár Tamás csúcsformában van! Nemcsak ma, az előző hetekben is folyamatosan nagyszerűen futballozott, az önbizalma is rendben van, jól megy neki a játék. Szinte nem is veszít el egy az egy elleni párharcot, okosan futballozik. Kulcsjátékosa jelenleg a csapatnak.

– Hogy látja, a védelem közepén vagy a bal oldalán képes jobb teljesítményt nyújtani?
– Mind a két posztot nagyszerűen képes megoldani, ezért ez egy nehéz kérdés. Éppen ezért is kulcsjátékos most a számunkra. Középhátvédként is kiváló, de megvan a gyorsasága hozzá, hogy a bal oldalon játsszon.

– Lovrencsics Gergő újra kilencven perceket játszik, hogy látja, visszatalált a csúcsformájához?
– Nem, még nincs a legjobb formájában, tud ennél jobban játszani. Tudjuk, mert láttuk, hogyan futballozott korábban, amikor sok gólt szerzett. A hétvégén a Cracovia ellen viszont végre jó volt! Különösen a második félidőben. Sokat küzdött, nagy munkát tett bele a csapat sikerébe. Remélem, a következő meccseken is így játszik majd.

– Ne felejtsük el a gólpasszát sem!
– Nagyon fontos volt az a csapat és az ő szempontjából is. Biztosan jót tett a lelkének, mert mostanában nem jöttek össze neki a gólok, gólpasszok. De ez még nem elég, többet várunk tőle, keményen kell dolgoznia.

– A szerződése lejár a szezon végén, beszéltek már a hosszabbításról?
– Igen! Felvettem a kapcsolatot az ügynökével, beszéltünk erről. Tudja, hogy szeretnénk hosszabbítani vele, de azzal is tisztában vagyunk, hogy jön az Európa-bajnokság, az nagy lehetőség a számára. Meglátjuk, mi lesz.

KÖVETKEZŐ INTERJÚNK ALANYA LOVRENCSICS GERGŐ LESZ, AKI AZ NSO-NAK AZ ALELNÖK SZAVAIRA IS REAGÁLT.

Piotr Rutkowski szerint Kádár csúcsformában van
Piotr Rutkowski szerint Kádár csúcsformában van

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik