Légiósok: Szalai Ádám ezért nem váltott klubot tavaly nyáron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.30. 09:02
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheim csatára, Szalai Ádám a Sport Bildnek elárulta, hogy tavaly nyáron miért nem váltott klubot.

A magyar válogatott támadó iránt 2016 nyarán a hírek szerint a török Galatasaray és a Trabzonspor, valamint a német másodosztályban érdekelt Stuttgart és a Nürnberg is érdeklődött, ám Szalai úgy döntött, megküzd a helyéért, és marad a Hoffenheimnél.

„Az az igazság, hogy egyik lehetőség sem vonzott. A Hoffenheimnél az első naptól kezdve láttam, hogy milyen lehetőségek rejlenek a csapatban, és hogy minden professzionálisan működik” – mondta Szalai, aki a jelenlegi szezonban 14 mérkőzésen öt gólt szerzett a Bundesligában, amelyben átlagosan 83 percenként talál a kapuba. Hozzátette, rengeteg pozitív visszajelzést kapott Julian Nagelsmann vezetőedzőtől, valamint csapattársaitól, és abban az időszakban is végig bízott magában, amikor kevesebb lehetőséget kapott.

Szalai az őszi idényben mindössze 134 percet töltött a pályán a Bundesligában, az idén azonban megváltozott a helyzete, az elmúlt nyolc forduló mindegyikén szerephez jutott, s ezeken a meccseken 281 percet játszott – nem mellesleg négy gólt is jegyzett.

A 29 esztendős támadó pénteken a Hertha otthonában gyarapíthatja meccsei (és játékpercei) számát a Bundesligában.

BUNDESLIGA, 26. FORDULÓ
Péntek

20.30: Hertha BSC–Hoffenheim (Tv: Eurosport2) – élőben az NSO-n!
Szombat
15.30: Bayern München–Augsburg
15.30: Schalke 04–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)
15.30: Hamburger SV–1. FC Köln
15.30: Freiburg–Werder Bremen
15.30: RB Leipzig–Darmstadt
18.30: Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach (Tv: Eurosport2)
Vasárnap
15.30: Ingolstadt–Mainz (Tv: Eurosport2)
17.30: Bayer Leverkusen–Wolfsburg (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 25 19 5 1 61–13 +48 62
2. RB Leipzig 25 15 4 6 43–28 +15 49
3. Borussia Dortmund 25 13 7 5 54–27 +27 46
4. Hoffenheim 25 11 12 2 46–25 +21 45
5. Hertha 25 12 4 9 34–30 +4 40
6. 1. FC Köln 25 9 10 6 37–29 +8 37
7. Eintracht Frankfurt 25 10 6 9 26–27 –1 36
8. Freiburg 25 10 5 10 32–42 –10 35
9. Schalke 25 9 6 10 32–27 +5 33
10. Mönchengladbach 25 9 5 11 30–34 –4 32
11. Bayer Leverkusen 25 9 4 12 37–40 –3 31
12. Mainz 25 8 5 12 33–41 –8 29
13. Werder Bremen 25 8 5 12 34–44 –10 29
14. Augsburg 25 7 8 10 24–34 –10 29
15. Wolfsburg 25 8 5 12 23–34 –11 29
16. Hamburg 25 7 6 12 24–46 –22 27
17. Ingolstadt 25 5 4 16 23–42 –19 19
18. Darmstadt 25 4 3 18 17–47 –30 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik