Hodgson szerint Gera sérülése miatt is van szükségük Husztira

2012.01.28. 10:21
null
Huszti Szabolcsot (középen) többek között a rutinja miatt szerződtetné Hodgson (Fotó: Action Images)
Címkék
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Huszti Szabolcsot szerződtetné az angol élvonalbeli West Bromwich. Az angol élvonalbeli  labdarúgócsapat menedzsere, Roy Hodgson nyilatkozott is a Zenit magyar szélsőjéről. A szakember szavaiból kiderül, Gera Zoltán sérülése is közrejátszik abban, hogy szerződtetnék az orosz csapat magyar légiósát.

„Huszti szép karriert tudhat maga mögött. Játszott a Metzben, a Hannoverben, és most, immár három éve a Zenitben" – nyilatkozta kiszemeltjéről a WBA szakvezetője, Roy Hodgson. A menedzser a Ferencvárost és a Sopront ugyan elfelejtette megemlíteni a szélső korábbi állomáshelyei között, de ez talán megbocsátható.

„Nagyon jók a referenciái, s olyan típusú játékos, akire Gera Zoltán és Chris Brunt hosszú sérülése miatt szükségünk lenne, mert jelenleg nincs ilyen stílusú labdarúgónk – idézi Hodgsont a skysports.com – Remélem, sikerül megegyeznünk vele meg a klubjával, és csatlakozhat a keretünkhöz az idény hátralévő részére."

Huszti, akit a West Brom mellett a Monacóval és korábban a Fulhammel, a Wigannel, valamint a Blackburnnel is hírbe hoztak, a Nemzeti Sportnak kommentálta Hodgson érdeklődését.

A West Bromwich érdeklődése egyébként azért sem meglepő, mert Husztinak ugyanaz a Filipovics Vladan az ügynöke, akinek a közreműködésével a nyáron Gera is a csapathoz szerződött.

 

 

Legfrissebb hírek

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
15 perce

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
19 perce

Nem jött össze a szabadkártya, a mienk már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
32 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0

Egyéb egyéni
39 perce

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik