Gyepes győzelmet vár az élet-halál derbin

Vágólapra másolva!
2010.11.01. 09:46
Jelen állás szerint ebben az idényben a Cardiff City és a Swansea City is esélyes az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába kerülésre, így különlegesen éles csata várható közöttük vasárnap a hagyományosan élet-halál dél-walesi derbin. Tudja ezt a Championship mezőnyét vezető Cardiff alkalmazásában álló Gyepes Gábor is, aki ennek ellenére bízik a sikerben.

„Saját tapasztalataim és a helyiek véleménye alapján is állíthatom, régen volt olyan nagy derbi Dél-Walesben, mint amilyenre most készülünk – idézi a South Wales Echo a cardiffi csapatot 2008 óta erősítő magyar védőt. – A Swansea jó együttes, jó formában van, de mi vagyunk az éllovasok, otthon játszunk, azaz nem lehet más célunk, mint egy kicsit tovább növelni a köztünk lévő hatpontos különbséget.”

Gyepes Gábor jó formában játszik

(Fotó: Action Images)
Gyepes Gábor jó formában játszik (Fotó: Action Images)

A legutóbbi hét fordulóban hatszor győző és egy döntetlent elérő Cardiff az első, a megelőző öt játéknapon kapott gól nélkül tizenegy pontot kasszírozó Swansea a harmadik helyen várja a derbit. Mindkét csapat jó védőjátékával alapozta meg mostani jó pozícióját – 12-12 gólt kaptak 14 forduló során, ennél csak Buzsáky Ákos gárdája, a második helyezett QPR jobb (5) –, és elemzők szerint a Cardiffnál ez főképp annak köszönhető, hogy Gyepes és Mark Hudson nagyon jól dolgozik együtt a védelem közepén.

„Egyre jobbak vagyunk együtt, sokat is teszünk azért, hogy így legyen, de a jó védekezés nem kizárólag a mi érdemünk. Az egész négyes jól teljesít, és Tom Heaton kapust sem szabad kifelejteni. A csapatrész egységének köszönhető, hogy megvan az a biztonsági alap, amelyre a támadójáték szervezői támaszkodhatnak” – véleményezte Gyepes az együttes őszi játékát.

Ami a nagy célt, a Premier League-be jutást illeti, azzal kapcsolatban a magyar légiós ekképp fogalmazott:

„Féltve őrzött kincseim a Ferencvárossal odahaza elért sikerek, de karrierem legnagyobb eredménye az lenne, ha a Cardiffot sikerülne hozzásegítenem a Premier League-be jutáshoz” – mondta a Fradival egykoron bajnokságot, Magyar Kupát és magyar Szuperkupát nyerő magyar védő.

A CHAMPIONSHIP ÁLLÁSA 
  1. Cardiff 14 10 2 2 28–12 +16 32
  2. QPR 14 8 6
26–5 +21 30
  3. Swansea 14 8 2 4 20–12 +8 26
  4. Coventry 14 7 3 4 21–16 +5 24
  5. Norwich City 14 7 2 5 20–18 +2 23
  6. Reading 14 6 4 4 22–14 +8 22
  7. Derby County 14 6 3 5 25–17 +8 21
  8. Burnley 14 5 6 3 22–16 +6 21
  9. Watford 14 6 3 5 26–22 +4 21
10. Portsmouth 14 6 3 5 21–19 +2 21
11. Ipswich 14 6 3 5 17–15 +2 21
12. Leeds United 14 6 2 6 23–26 –3 20
13. Nottingham 14 4 7 3 16–14 +2 19
14. Millwall 14 5 4 5 18–17 +1 19
15. Doncaster 14 5 4 5 23–23 0 19
16. Scunthorpe 14 5 2 7 18–21 –3 17
17. Barnsley 14 4 4 6 18–25 –7 16
18. Sheffield United 14 4 3 7 9–18 –9 15
19. Leicester 14 4 3 7 17–27 –10 15
20. Hull City 14 3 5 6 10–18 –8 14
21. Preston 14 4 1 9 20–30 –10 13
22. Bristol City 14 3 4 7 14–24 –10 13
23. Middlesbrough 14 3 2 9 13–24 –11 11
24. Crystal Palace 14 3 2 9 14–28 –14 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik