Fulham: Úgy kell játszanunk, mint az Arsenal ellen - Gera

Vágólapra másolva!
2010.12.06. 12:11
Gera Zoltán, a Fulham középpályása amondó, csapata a 2–1-es vereség ellenére is jó teljesítményt nyújtott az Arsenal ellen a Premier League hétvégi fordulójában. A magyar válogatott csapatkapitánya szerint a Sunderland ellen is így kell teljesíteniük, és akkor begyűjtik a három pontot.

„Erre a produkcióra lehet és kell is építeni, és ha a továbbiakban is úgy játszunk, mint tettük azt az Arsenal ellen, akkor több pontot fogunk gyűjteni a jövőben" – nyilatkozta Gera a Sky Sportsnak.

„Nem volt szerencsénk, hiszen Samir Nasri két fantasztikus gólt szerzett. Mi is kidolgoztunk helyzeteket, és agresszívan játszottunk" – tekintett vissza az Arsenal 2–1-es győzelmével véget érő londoni derbire a magyar középpályás.

„A Sunderland elleni meccs nagyon fontos számunkra, különösen, hogy hazai pályán játszunk. Szükségünk van a három pontra. Remélhetőleg jól futballozunk majd, úgy, mint az Arsenal ellen" – reménykedett Gera.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik